
Fotó: Pál Árpád
Az új év sem hozott pozitív változást az elektronikus egészségügyi kártyák rendszerében, hiszen hétfő délelőtt sem tudtak vele dolgozni a családorvosok Hargita megyében.
2017. január 16., 20:192017. január 16., 20:19
„Én nem tudtam kiadni egy online receptet sem. A gond az, hogy ilyenkor nem tudjuk, ki biztosított és ki nem, ugyanakkor minden betegnek havonta egy krónikus recepthez van joga, azonban ha a rendszer nem figyelmeztet, és kiállítunk az elektronikus rendszeren kívül még egyet, minket megbüntetnek” – magyarázta hétfői megkeresésünkre Soós Szabó Klára, a háziorvosok szövetségének Hargita megyei elnöke.
Azt is elmondta, hogy amikor a kártyát nem ismeri fel a rendszer, offline sem dolgozhatnak megfelelően, hiszen a kártyával hitelesítik a szolgáltatást. „Utólag akár azzal is megvádolhatnak, hogy hamis receptet, küldőpapírt adtunk ki” – fogalmazott a rendszerleállások idején alkalmazott gyakorlattal kapcsolatban. Hozzátette, ilyenkor is megvizsgálják és ellátják a betegeket, de csak a rendszeren kívül, ami azt jelenti, hogy a biztosítottnak ki kell fizetnie a konzultáció költségét.
Számtalanszor kérték az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat (CNAS), hogy adjanak technikai útmutatót, amit ilyenkor követhetnek, de mai napig nem méltatták válaszra őket – panaszolta el.
A hétfő délutáni rendelések már zökkenőmentesek voltak.
A csíkszeredai városházán 57 állást kell megszüntetni júliusig, ami a gyakorlatban 24 alkalmazott elbocsátását jelentheti, a kormány közigazgatási reformcsomagjának eredményeként. Mindez magával hozza a teljes hivatali apparátus átszervezését is.
Nem volt jogosítványa és alkoholos befolyásoltság alatt vezetett az a fiatalember, aki balesetet okozott Csíkszeredában csütörtök este – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Jubileumi, tizedik alkalommal indul útnak a túrázás és a történelem iránt érdeklődők közössége március 8-án, vasárnap, hogy közösen hódítsák meg a Magyaros-tetőt.
Február 28-tól a végleges, módosított menetrendre vált a csíkszeredai tömegközlekedés, amelyet a lakosság kérései, visszajelzései felhasználásával állítottak össze. Közben az utasszám a korábbinak csaknem a háromszorosára nőtt.
Az áfanövekedés miatt 110 millió lejre drágult a csíkszeredai megyeháza felújítása, miközben a kivitelezőnek alig néhány hónapja maradt a befejezésre. Hargita Megye Tanácsa több más projekt költségvetését is módosítani kényszerült.
Gyerekbarát kávézó és tejivó nyílt Csíkszeredában. A hely szociális vállalkozásként működik, hiszen hátrányos helyzetű emberek dolgoznak ott, ugyanakkor a profit kilencven százalékát szociális jellegű programokra fordítják vissza.
Önhibáján kívül, a bürokrácia miatt veszítheti el Csíkszereda azt a finanszírozást, amelyet 193 új térfigyelő kamera telepítésére nyert el. A közbeszerzési eljárás folyamatos kérdések, pontosítások miatt nem halad, a határidő nem tartható.
Úgy tűnik, nincs megállás, ami az üzemanyagárak emelkedését illeti: szerdán is drágult, így már a standard benzin litere is 8 lej fölé emelkedett egyes csíkszeredai kutaknál.
Bárki igényelhet személyi igazolványt Csíkszentsimonban is, szerdán megnyitották Csíkszék első olyan személyi nyilvántartó irodáját, amely vidéken működik. A helybeliek, de a környék településein lakók számára is könnyebb lesz az ügyintézés.
Az önkormányzat és a szolgáltató egyeztetései alapján dől majd el, hogy milyen változások várhatók Csíkszeredában a hulladékgyűjtést és szállítást illetően, miután új céghez kerül a szolgáltatás. Leginkább a tömbházlakókat érintheti a változás.
szóljon hozzá!