
Fotó: Gecse Noémi
Tavaly október óta nem kaptak tejport a jogosultak. Sárig Ibolya, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság tanácsosának tájékoztatása szerint már 2016 szeptemberében elfogyott a készlet, és nem kaptak pénzt újabb adagok vásárlására.
2017. január 11., 19:082017. január 11., 19:08
Decemberben a tanácsos arról számolt be, hogy találkozott a programvezetővel, aki megígérte, utánanéz a dolgoknak, ennek ellenére nem kaptak sem pénzt, sem pontos választ. Akkor azt remélték, hogy idén rendeződik a helyzet, hiszen decemberben szokták újraosztani az el nem költött pénzeket, azonban a probléma továbbra is fennáll.
Szerdai megkeresésünkkor Sárig Ibolya elmondta, a jogosultak januárban sem fognak tejport kapni. „Nincs semmi változás, várjuk a programpénzek elosztását, de nem kaptunk kedvező választ. Telefonon beszélgettünk, egyelőre nincs erre keret, de valószínűleg folytatódni fog a program 2017-ben is” – mondta a tanácsos.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!