
Fotó: Lukácsi Lehel
Megrongálták Siménfalva község településeinek helységnévtábláit – a magyar megnevezéseket ismeretlen tettesek fehér festékkel lekenték.
2014. szeptember 04., 13:342014. szeptember 04., 13:34
2014. szeptember 04., 14:052014. szeptember 04., 14:05
Megrongálták részben vagy egészen a község majd mindenik falujának névtábláit szerdára virradó éjjel – nyilatkozta portálunknak Péter Zoltán polgármester, hozzátéve, hogy Simánfalván, Szentmihályon, Kis- és Nagykadácsban, illetve Kobátfalván több mint tíz táblán festették be a magyar neveket. A rongálást a rendőrség már megállapította, de a hivatal is tett jelentést a rendőrőrsön. Csütörtök folyamán a táblák kicserélését kérve az országos útügyhöz állítanak össze egy jelentést, ugyanis a 13C jelzésű országút karbantartása hozzájuk tartozik.
A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Gheorghe Filip azt mondta, hogy ugyan nem gyakoriak az ilyesfajta bűncselekmények, tavaly két esetet is jelentettek, amelyek során csíkszéki települések tábláin a román neveket festették be feketével. A rendőrség minden jelentett esetben nyomozást indít, de a rongálások elkövetőit legtöbbször csak rajtakapással keríthetik kézre. A szóvivő is megerősítette, amit a polgármester mondott, hogy a táblákat az országos útügy hivatott kicserélni. Hozzátette, eddig minden esetben gondok nélkül megoldották a problémát.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
Néhány jéghideg forrás, egy rövid hegyi patak és egy fekete sziklafal: ebből született meg a Csorgókő, Székelyvarság fenyő- és lombhullató erdőkkel szabdalt, szétszórt tanyavilágában megbújó természeti látványossága.
Kilőttek egy medvét szerdán este Székelyszentléleken, miután az állat ismét lakott területen bukkant fel és agresszíven viselkedett. A nagyvad már hosszabb ideje félelemben tartotta a környékbelieket, akik gyermekeiket is féltették tőle.
Két személyautó ütközött össze szerdán délelőtt a 24-es községi úton, a Farkaslaka községhez tartozó Székelyszentléleken.
Medvét ütött el egy autó szerdán reggel fél kilenc körül a 13A jelzésű országúton, Szentegyháza és Csíkszereda között.
Koncertekkel, rendhagyó zeneórákkal és interaktív műhelyelőadással várja a közönséget a 24. Székelyudvarhelyi Kamarazene Fesztivál október 7. és 12. között. A program a klasszikus kamarazene mellett a fiatalok zenei nevelésének is teret ad.
Nem a kivégzés, hanem az azt megelőző utolsó éjszaka felől közelítettek az aradi vértanúk történetéhez az október 6-i székelyudvarhelyi megemlékezésen. A Mire megvirrad című eseményen személyes történeteken keresztül idézték meg az aradi tizenhármat.
Meghibásodás keletkezett Székelyudvarhelyen a nyersvizet szállító fővezetéken, ezért a nap folyamán korlátozásra lehet számítani, ha nem sikerül időben megoldani a problémát.
szóljon hozzá!