
A korondi polgármesteri hivatal épületéről is el kell távolítani a Községháza feliratot, illetve meg kell téríteni Dan Tanasă felperes ügyvédi költségeit is – ez a bélyegilletékkel együtt 1050 lej.
2016. február 22., 19:572016. február 22., 19:57
Az alapfokú ítéletet a kiközléstől számított tizenöt napon belül lehet megtámadni, a fellebbezést a Hargita Megyei Törvényszéken kell iktatni – közölte Korond polgármestere. Katona Mihály elmondta, csak hallomásból tud a múlt heti törvényszéki döntésről, hivatalos értesítést még nem kapott. „Ha végleges ítélet születik, akkor nem lesz más választásunk, mint betartani azt, de egyelőre nem kézbesítették” – fogalmazott.
A 2010-ben átadott hivatali épületre 2011-ben került fel a magyar Községháza felirat és a község címere. Ezek kerámiarészét Páll Domokos helybéli keramikus tervezte és készítette el. „Természetesen románul is fel van tüntetve az intézmény neve, Tanasăt is vendégül látnánk, hogy megbizonyosodjon róla, megfelelő helyen van a felirat. Azonban úgy tűnik, elhatározta, hogy megóv minket a saját névhasználattól. Kíváncsi vagyok, milyen nyelvészi képzéssel tudná alátámasztani igazát. Ha pedig a törvény alapján egy egyszerű feliratban veszélyt tud felfedezni, akkor valami baj van azzal a törvénnyel” – fogalmazott Katona. Hozzátette, ha ki kell cserélniük a megnevezést, valószínűleg ugyanazt a mestert kérik fel az előírásoknak megfelelő új felirat megtervezésére.
Egyébként Dan Tanasă perei nyomán Csíkkozmáson már eltávolították a feliratot, Madéfalva pedig másodfokon is pert veszített.
A székelyek mintha évszázadok óta a maga zord elhagyatottságában akarnák megtartani maguknak a Hargitát. Többek között ezzel is magyarázható, hogy szent hegyünk nem mindig számított annyira sűrűn látogatott helynek, mint mostanság.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.
Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.
Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.
Egy, a központi zónában zajló építkezési helyszínen megsérült az egyik elektromos vezeték, ami a szolgáltatás kimaradását okozza majdnem az egész városban.
Újabb harminc nappal, november 6-tól december 5-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon, mivel még nem végezték el a bányakatasztrófa sújtotta terület biztonságossá tételéhez szükséges munkálatokat.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
szóljon hozzá!