
Fotó: Veres Nándor
Nem kapják meg idén a pedagógusok a szakmai fejlődésüket segítő 150 eurós támogatást. A szakkönyvekre, szakképzésre költhető pénzt tavaly novemberben osztották először.
2015. december 03., 19:042015. december 03., 19:04
„Idén biztos, hogy nem lesz ilyen támogatás a tanároknak. Egyelőre hivatalos közleményt nem kaptunk az oktatási minisztériumtól ezzel kapcsolatban, csak szóbeli információink vannak” – közölte érdeklődésünkre Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője. Hozzátette, az oktatási tárca még nem közölt semmi olyant, hogy esetleg más pénzalapokból tervezne hasonló akciót a pedagógusok segítésére. A tanfelügyelő véleménye szerint következő évben sem valószínű, hogy osztják a támogatást.
Egy megkérdezett tanárnő, aki tavaly részesült a támogatásban, elmondta, hogy a kapott pénzt felpótolva laptopot vásárolt magának. „Volt olyan kollégám is, aki a doktori tanulmányai folytatására használta fel a 150 eurót” – tette hozzá. Arról is beszámolt, hogy az összeg elköltését nem kellett számlával bizonyítani, mndössze egy nyilatkozatot kellett írni a támogatás felhasználásról. Hargita megyében múlt év novemberében 4620 pedagógus kapta meg az európai uniós alapokból finanszírozott, egyénenként 700 lej értékű támogatást.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!