
Fotó: Veres Nándor
Udvarhelyszéken keletkezett a legjelentősebb vadkár idén: a Hargita megyében jelentett esetek mintegy kétharmada ebben a térségben történt. Legtöbb esetben medvék garázdálkodtak: jelentős károkat okoztak az állatállományban és a mezőgazdaságban is.
2016. augusztus 31., 20:492016. augusztus 31., 20:49
Elekes Pál Kápolnásfalu közelében lévő esztenáját kétszer „látogatta” meg a medve az utóbbi tíz napban, mindkét alkalommal egy-egy tehenét ölte meg a nagyvad. Azonnal jelentette a támadást a hatóságnál, az eseteket kivizsgálják, s valószínűleg kártérítést is fog kapni – mesélte portálunknak a gazda.
Három különböző medve jár a környéken – mondta a csordát őrző pásztor, Benedek József. Egy nagy, olyan ötszáz kiló körüli állat támadt az egyik tehénre, ugyanaz tért vissz két nappal később. A tehénbőgésre lett figyelmes, majd azonnal riasztotta a kutyákat, és ő is szaladt a medve felé. Akkor van nagyobb baj, ha már elkezd enni – tette hozzá a pásztor, hiszen utána már nem lehet elzavarni.
Évről évre változik a vadkárokkal kapcsolatos jelentések száma Hargita megyében, a szakemberek sem tudják, hogy pontosan mi alapján. 2009-ben negyvenegy esetről érkezett értesítés, a következő évben csak huszonkilencről. 2014-ben viszont rekordszámú, 227 esetet regisztráltak, idén augusztus végéig pedig száztizenegyet vizsgáltak ki – tudtuk meg Domokos László Józseftől, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség vezetőjétől.
Az esetek majdnem kétharmada, azaz hatvankilenc támadás udvarhelyszéki településeken történt, többségben vannak a medvék okozta károk, de tudnak vaddisznók által tönkretett termésről és farkastámadásról is. Azt is elmondta, hogy a veszteségek valódi oka leggyakrabban valamilyen emberi mulasztás. Általában arról van szó, hogy nem a megfelelő helyen, erdő közelében legeltetik az állatokat, és sok esetben nem megfelelően őrzötteka nyájak, csordák.
A mezőgazdasági területek többségét nem védik villanypásztorral, pedig eddig ez bizonyult az egyik leghasznosabb megelőzési formának. Illetve jó lenne, ha éjszakára az állatokat nem hagynák szabadon a gazdák, hanem karámba zárnák őket. Ugyanakkor nem utolsó szempont az sem, hogy a kutyák őrzésre alkalmasak és kiképzettek legyenek.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!