Hármas együttműködést szorgalmaz az MPP

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

„Nemzeti válogatott”, azaz Magyar Szövetség létrehozását szorgalmazza a Magyar Polgári Párt, hogy az őszi parlamenti választásokon egyetlen politikai szervezet képviselhesse az erdélyi, a romániai magyarságot.

Kovács Eszter

2012. július 18., 15:592012. július 18., 15:59

2012. július 18., 16:082012. július 18., 16:08

A szervezet megyei elnökeinek, valamint a megválasztott polgármesterek részvételével elnökségi ülést tartott múlt héten az MPP, a tanácskozáson szó esett a július 29-ére kitűzött referendumról is – tájékoztatta a sajtó képviselőit Szász Jenő pártelnök szerdán. „A Magyar Polgári Párt azt javasolja a szavazópolgároknak, hogy a felfüggesztés módszere miatt tiltakozásul maradjanak távol az urnáktól” – hangsúlyozta Szász, megjegyezvén: így a két rossz közül a kisebbik mellett foglal állást a romániai magyarság. Megtudtuk, a tanácskozáson a magyar–magyar viszonyrendszerről is szó esett, az ülés summázásaként a polgáriak egy ún. nemzeti válogatott felállítását szorgalmazzák. „Nem lehet klubcsapatokban játszani, hármas együttműködésre van szükség az RDMSZ, az MPP és az EMNP között” – hangsúlyozta az elöljáró, matematikai példával vázolva: Magyar Szövetség = nemzeti válogatott = RMDSZ + MPP + EMNP.

Szász azt is elmondta, csak idő kérdése, hogy az MPP és az EMNP jobboldali koalícióra lépjen, amit elmondása szerint Budapesten is szorgalmaznak. „Az RMDSZ-nek lehet domináns pártként viselkednie, de ezáltal eldobja azokat a szavazatokat, amelyeket az MPP-re vagy az EMNP-re tett a romániai magyarság. Ha minden magyar valóban számít, akkor nemzeti szövetséget kell létrehozni” – fejtette ki. Az MPP tehát jövő héten levélben keresi meg a két párt elnökét, sőt tárgyalási delegációt is kijelöltek már. Folytatásként Szász hozzátette: bízik abban, hogy az RMDSZ-en belül is van egy olyan belső ellenzék, amely nyitott lesz a kezdeményezésre. „Rajtunk nem fog múlni” – jegyezte meg.

Az MPP elnöke zárásként Nyírő József újratemetésének kapcsán arról beszélt, hogy meglátása szerint Székelyföldön a magyarság ugyan szám szerint többségben van, viszont mentalitásban elszórványosodott. „A székelység feladta a nemzeti ügyekért való küzdelmet, „langyos víz” magatartást tanúsít, a közösség harci morálja a padlón van” – magyarázta. Szász azt is hozzátette, hogy a helyhatósági választások eredményei alapján az RMDSZ a magyar–magyar meccsen jó eredményeket tud felmutatni, a román–magyar mérkőzésben azonban alulmaradt, hisz Maros és Szatmár megyét elveszítve Székelyföldre szorult vissza.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában

Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben

Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben
2026. november 06., péntek

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
2026. november 06., péntek

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást

Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen

Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen
2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

Egy, a központi zónában zajló építkezési helyszínen megsérült az egyik elektromos vezeték, ami a szolgáltatás kimaradását okozza majdnem az egész városban.

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

2026. november 04., szerda

Csaknem másfél évvel a bányakatasztrófa után még mindig nem tették biztonságossá az érintett területet Parajdon

Újabb harminc nappal, november 6-tól december 5-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon, mivel még nem végezték el a bányakatasztrófa sújtotta terület biztonságossá tételéhez szükséges munkálatokat.

Csaknem másfél évvel a bányakatasztrófa után még mindig nem tették biztonságossá az érintett területet Parajdon
Hirdetés
2026. november 04., szerda

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
2026. november 03., kedd

Novemberben ismét lehetőség nyílik konduktív fejlesztésre Székelyudvarhelyen

Újra Székelyudvarhelyre érkeznek a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai, akik gyermekek és felnőttek állapotfelmérését és fejlesztését végzik november folyamán.

Novemberben ismét lehetőség nyílik konduktív fejlesztésre Székelyudvarhelyen
2026. november 02., hétfő

Nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken: nem mindenhol örülhetnek a haladásnak

Noha a Bikafalva és Székelypetek, valamint a Homoródszentpál és Kovászna megye határa közötti részen már örülhetnek az első réteg új aszfaltnak, ugyanez nem igaz a Homoródszentpál és Kányád közötti részen, ahol nem sokat dolgozott a kivitelező.

Nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken: nem mindenhol örülhetnek a haladásnak
Hirdetés