
Fotó: Veres Nándor
Tizenháromezer Hargita megyei gazdálkodó – a kérelmezők felének – számlájára érkezik meg napokon belül a területalapú támogatás előlege, mivel a nehézkesen működő adatbázis-kezelő rendszer miatt a kérelmek ötven százalékát tudták feldolgozni.
2015. december 03., 17:572015. december 03., 17:57
Az elmúlt napokban, hetekben a megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) alkalmazottai kis túlzással éjjel-nappal dolgoztak azért, hogy minél több területalapú támogatásra letett kérelmet jóváhagyjanak, ezáltal pedig minél több gazda kaphasson előleget a támogatásra jogosult területeire – tudtuk meg Haschi Andrástól. Az intézmény vezetője hozzátette, munkatársai a román állami ünnep miatti szabadnapok alatt is az igénylések feldolgozásával foglalkoztak, így december elsejéig a 26 ezer leadott kérelemnek mintegy felét sikerült jóváhagyni. Pontosan 13056 Hargita megyei gazda számlájára tudják utalni az alaptámogatás 70 százalékát, azaz hektáronként 53 eurót (közel 250 lejt).
Már elkezdődött az előleg kifizetésének időszaka, azonban a pénz átutalása a gazdák számláira eltart néhány napig – ismertette a jelenlegi helyzetet az igazgató. Továbbá elmondta, egyelőre nincs konkrét döntés arról, hogy az előlegben nem részesült gazdák mikor kapják meg a teljes támogatást, de meglátása szerint idén nem érkezik pénz az ők számláikra.
Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, a támogatás értéke 77,42 euró hektáronként, ennek hetven százalékát utalják ki előlegként az érintett gazdáknak. Azok a személyek, akiknek előleget nem utalnak a támogatás teljes értékét 2015. december 1. és 2016. június 30. közötti időszakban kapják meg. Hargita megyében idén több mint 26 ezer gazda jogosult a területalapú támogatásra, ők majdnem 178 ezer hektárnyi földterületre igényelték a juttatást, így összesen közel 13 millió euró érkezik majd SAPS-alaptámogatásként a megyébe.
Hagyományteremtő szándékkal szervezték meg az első felcsíki lovasszán-ünnepet Csíkkarcfalván vasárnap. A rendezvényre közel nyolcvan fogat gyűlt össze.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó terület esetében. A munkálatokhoz szükséges az Anghel Saligny-program finanszírozása is.
Alkalom a viszontlátásra, a tapasztalatcserére, a közös táncra – erről szól a Botorka Nemzetközi Néptáncfesztivál. A Kárpát-medence néptáncosait tömörítő balánbányai rendezvény 30. évében különlegességekkel készülnek a közönségnek.
Baleset történt szombaton délután fél öt körül Tusnádfürdőn, a várost átszelő E578-as nemzetközi úton. Ketten megsérültek.
Egy héttel meghosszabbították a Csíki Székely Múzeumban látogatható Márkos András-emlékkiállítást, így az érdeklődők január 25-ig még megtekinthetik.
Egy 73 éves férfi vesztette életét kigyúlt házában a Csíkszentsimon községhez tartozó Csatószegen pénteken éjszaka. A lángok a kályhából kihullt parázs miatt csaphattak fel.
Jól halad a csíkszentgyörgyi bölcsőde tavaly ősszel elkezdett építése, ezért megalapozottnak tűnik az elképzelés, hogy ősztől már fogadni tudják az intézményben a gyerekeket. A munka télen sem szünetel, a beltérben lehet dolgozni.
Bedobták a labdát – szalagvágás helyett ily módon avatták fel csütörtökön a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola új tornatermét. A sportlétesítményt tizenöt éve álmodták meg, majd hat éve kezdték el építeni, hogy mostanra elkészülhessen.
Az emberi test, az immunrendszer és a lelki egyensúly összefüggéseit állítja középpontba a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadás-sorozat következő eseménye január 23-án, Csíkszeredában.
A Csobotfalvát érintő csíkszeredai városi autóbuszjáratok 4-es és 4D-jelzésű vonalain késésekre lehet számítani, a tesztidőszak alatt ugyanis kiderült: tarthatatlan a jelenlegi menetrend. Dolgoznak a kijavításán.
szóljon hozzá!