
Újabb harminc nappal hosszabbította meg idősebb és ifjabb P. B. előzetes letartóztatását az udvarhelyi bíróság a múlt hét végén. Apa és fia ellen egy helybéli vállalkozó késsel történő megfenyegetése miatt indult eljárás tavaly novemberben.
2017. január 30., 13:402017. január 30., 13:40
Az ügyben ugyancsak pénteken nyújtotta be az ügyészség a vádiratot, a vádak között a fenyegetésen kívül szabadságkorlátozás, valamint közrend megzavarása és csendháborítás is szerepel.
Egyébként bírósági portálokon való rövid kutakodás után kiderült, hogy noha idősebb és ifjabb P. B. ellen az utóbbi években többször is indult hatósági eljárás, ennek ellenére erkölcsi bizonyítványuk tiszta.
Noha a Bikafalva és Székelypetek, valamint a Homoródszentpál és Kovászna megye határa közötti részen már örülhetnek az első réteg új aszfaltnak, ugyanez nem igaz a Homoródszentpál és Kányád közötti részen, ahol nem sokat dolgozott a kivitelező.
Magyari Tekla Házam könnye című kötetét mutatják be november 5-én, csütörtökön 18 órától Székelyudvarhelyen.
Minden Kányád községhez tartozó településen zajlanak utcafelújítások, mostanra pedig egyetlen helyszín sem maradt, ahol ne terítették volna le legalább az alapréteg aszfaltot. A beruházást azonban jó eséllyel csak jövőre sikerül lezárni.
A látogatók száma ugyan nem igazán csökkent, de az elmúlt években már többet kellett dolgozniuk a szejkefürdői Mini Erdély Park munkatársainak, hogy töretlen maradjon a népszerűségük. Most például egy animációs kuckóval rukkoltak elő.
Három székelyudvarhelyi férfit vett őrizetbe 24 órára a rendőrség csütörtökön egy fiatal bántalmazásával összefüggésben.
Kétszer is visszatért csütörtökön egy szejkefürdői lakóházhoz egy medve, amely a verandára is felmászott. Hiába próbálták elűzni az állatot, az nem tágított, így végül a kilövése mellett döntöttek.
Idén is megszervezik az őszi zöldhulladék-gyűjtést Székelyudvarhelyen november 2. és 6. között.
Első alkalommal érkezik Székelyudvarhelyre a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál utazó rendezvénye, a TIFF Unlimited filmkaraván. Október 30-án és 31-én, pénteken és szombaton négy játékfilmet vetítenek a Siculus Ifjúsági Házban.
Mindenszentek alkalmából módosítitt menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Székelyudvarhelyen. November 1-jén, vasárnap dél és este kilenc óra között két járattal is el lehet jutni a temetőkhöz.
Székelyudvarhely több pontján is munkálatok zajlanak, ezért érdemes figyelmesen vezetni a város központi zónájában.
szóljon hozzá!