Csökkenés után nőtt a „kártyázás-kiadások” mértéke

Nagyjából megoldódtak az egészségügyi kártyák használatával kapcsolatos problémák a Hargita megyei egészségügyi hálózatban, ám a rendszerben még mindig van mintegy 350 zárolt azonosító, és naponta 20–40 feloldási kérést kap a megyei egészségbiztosító.

Széchely István

2015. július 14., 19:522015. július 14., 19:52

Az egészségügyi kártyák kötelező használatára történő május elsejei áttérés óta jelentősen csökkent a kezdetekben tapasztalt problémák száma a Hargita megyei egészségügyi rendszerben, de még nem oldódtak meg maradéktalanul a gondok.

Mint azt Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója érdeklődésünkre elmondta, továbbra is előfordulnak olyan időszakok, amikor lelassul az országos elektronikus rendszer. „Azt mi is látjuk, amikor lassabban működik, mert ugyanabban a rendszerben dolgozunk, látjuk azt is, amikor esetleg nem úgy reagál, mint szeretnénk, de már nem ez a jellemző, az elején sokkal több volt a probléma és a hiba” – fogalmazott a jelenlegi helyzettel kapcsolatban. Elmondta ugyanakkor, hogy nyilvántartásuk szerint továbbra is mintegy 340–350 zárolt egészségügyi kártya van a rendszerben, ezeket gyakran az egészségügyi szolgáltatók által használt, nem teljesen kompatibilis programok miatt zárolta a rendszer, legalábbis erre utal az, hogy a megyei biztosítópénztár kimutatása szerint az ilyen jellegű problémák többsége néhány szolgáltatónál csoportosul. A kompatibilitási problémára egyébként maguk az egészségügyi szolgáltatók is rájöttek, mondta el Duda Tihamér, hozzáfűzve, hogy naponta átlagban 20–40 feloldási kérést kap a biztosítópénztár.

A megyei egészségbiztosítási pénztár munkatársai szúrópróbaszerűen, valamint a biztosítottak bejelentései alapján május óta ellenőrzéseket is végeznek az egészségügyi rendszerben a problémák kiküszöbölése érdekében. Az intézménytől kapott összesítés szerint májusban és júniusban 23 egészségügyi szolgáltatót látogattak meg az ellenőrök, közülük hetet a biztosítottak bejelentései alapján, az ellenőrzött szolgáltatók között háziorvosi és szakorvosi rendelők, gyógyszertárak és laboratóriumok is voltak. Két háziorvosnál azért végeztek ellenőrzést, mert ők az egészségügyi kártya hiányában nem biztosítottak egészségügyi szolgáltatást egy-egy páciensüknek.

Három másik rendelőben is hasonló volt a probléma, de ott utólag elvégezték a szolgáltatásokat, így az ellenőrzés idején nem tapasztaltak szabálytalanságokat az egészségbiztosítási pénztár munkatársai. Egy járóbeteg-rendelőben is voltak problémák, ott a kártyaolvasó meghibásodása miatt tizenegy napig nem érvényesítették a kártyával az elvégzett egészségügyi szolgáltatásokat – áll az intézmény jelentésében, amelyben arra is kitérnek, hogy a problémákat a kártya kötelező használatára történő áttérés első napjaiban tapasztalták, és hogy három szolgáltatót a szabálytalanságok miatt írásbeli figyelmeztetésben részesítettek. Megjegyzésként viszont szerepel a jelentésben az is, hogy vannak időszakok, amikor elérhetetlen az egészségügyi kártyák elektronikus rendszere, vagy nagyon lassan működik.

Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter korábbi bejelentése szerint a kötelező kártyahasználat első hónapjában jelentősen csökkent a rendszerben az egészségügyi szolgáltatások száma, ami országos szinten 100 millió lejes megtakarítást eredményezett. Kérésünkre a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnál is készítettek egy megyei költségkimutatást, amely szintén az országos helyzetet tükrözi, ám arra enged következtetni, hogy a megtakarítás részben az áttérés nehézségei, nem pedig a rendszer átláthatóbbá válása miatt alakulhatott ki. Ugyanis májusban valóban csökkent az egészségügyi rendszerben elszámolt szolgáltatások száma, de júniusban – amikorra már nagyjából helyreállt a rend a hálózatban – ismét megemelkedett a szolgáltatások száma, így a költségek is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés