Családoknak hirdetett versenyt az udvarhelyi könyvtár

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

A legkirályabb olvasó család cím megszerzéséért indít több hónapos vetélkedőt a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár. Hét hónap alatt olvasással bizonyíthatják be a részvevők, hogy ők érdemlik meg a címet és az azzal járó nyereményt.

Veres Réka

2017. március 06., 11:112017. március 06., 11:11

Olvasóversenyt hirdetett a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár a könyvkedvelő családoknak. Geréb Katalin könyvtáros, szervező elmondta, hogy korábban a szegedi téka szervezett hasonló vetélkedőt, azt próbálta Székelyudvarhelyre és a könyvtár olvasóira szabni. Az érdeklődők március 31-éig jelentkezhetnek a szeptemberig tartó játékra, amelyen azonban nemcsak olvasniuk kell, hanem különböző feladatokat is meg kell oldaniuk. Az óvodás, kisiskolás, tinédzser, középiskolás és felnőtt korosztályokból legalább két korcsoportot képviselő családok jelentkezhetnek, számukra már összeállítottak egy olvasmánylistát.

A 6–9 éves gyerekeknek három mesekönyvet kell elolvasniuk, majd a család többi tagjával közösen az olvasmány által ihletett alkotásokat kell készíteniük. Ezeket szeptemberben közönségszavazás alapján értékelik. „Mivel a gyerekek jelenleg még iskolában vannak, nem tehernek, hanem kihívásnak szánjuk az olvasást, ezért csak három mesekönyvet kell elolvasniuk: Janikovszky Éva Ha én felnőtt volnék, Csukás István Süsü, a sárkány és Zágoni Balázs Barni könyve című írásait” – magyarázta a szervező.
A 10–14 évesek – akik a tinédzser kategóriában versenyezhetnek – is három könyvből álló listát kaptak, nekik Berg Judit Rumini első kötetét, Méhes György Micsoda társaság és Bálint Ágnes Szeleburdi család című írását kell elolvasniuk. A 15–18 év közöttiek a középiskolás kategóriában vetélkedhetnek, nekik szintén három könyvet, Markus Zusak A könyvtolvaj, Rideg Sándor Indul a bakterház, valamint Peter Marshall Tombol a hold című regényét kell elolvasniuk szeptemberig.

A felnőtt kategóriában, azaz a 18 év felettieknek ajánlott irodalmi művek listáján már tíz könyv szerepel, ezek közül tetszés szerint ötöt kell kiolvasniuk a részvevőknek. A listát úgy állították össze, hogy „férfiasabb” és „nőiesebb” olvasmányok is szerepeljenek rajta, de az nem jár előnnyel, ha a versenyzők ötnél több könyvet olvasnak el – tette hozzá a szervező. Khaled Hosseini Papírsárkányok, Agatha Christie Tíz kicsi néger, Wass Albert Tizenhárom almafa, Márai Sándor Eszter hagyatéka, Harper Lee Ne bántsátok a feketerigót!, Fredrik Backman Az ember, akit Ovénak hívnak, Závada Pál Jadviga párnája, William Wharton Búcsú a szerelemtől, Philip Roth A haldokló állat és Dragomán György Máglya című könyve közül választhatnak a tizennyolc év felettiek.

A tiniknek, középiskolásoknak és felnőtteknek az ajánlott irodalom elolvasása után szintén szeptemberben, egy közösen meghatározott napon kell a könyvekhez tartozó feladatlapokat kitölteniük és leadniuk a könyvtárban. Az összes könyvet ki lehet kölcsönözni, a szervezőknek csupán annyi a kérésük, hogy azokat mielőbb vigyék vissza, hogy mások is kikölcsönözhessék.

A szeptember harmincadikáig tartó játék legaktívabb, legtöbb feladatot megoldó családjai „nagykirály” jutalomban részesülnek: az első díj háromórás családi kényeztetés a Septimia szálloda wellnessrészlegén, a második díj egy 3D-s mozizás a könyvtárban, ahova barátaikat, ismerőseiket is meghívhatják a nyertesek, a harmadik helyezettek pedig könyvjutalmat kapnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában

Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben

Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben
2026. november 06., péntek

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
2026. november 06., péntek

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást

Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen

Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen
2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

Egy, a központi zónában zajló építkezési helyszínen megsérült az egyik elektromos vezeték, ami a szolgáltatás kimaradását okozza majdnem az egész városban.

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

2026. november 04., szerda

Csaknem másfél évvel a bányakatasztrófa után még mindig nem tették biztonságossá az érintett területet Parajdon

Újabb harminc nappal, november 6-tól december 5-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon, mivel még nem végezték el a bányakatasztrófa sújtotta terület biztonságossá tételéhez szükséges munkálatokat.

Csaknem másfél évvel a bányakatasztrófa után még mindig nem tették biztonságossá az érintett területet Parajdon
Hirdetés
2026. november 04., szerda

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
2026. november 03., kedd

Novemberben ismét lehetőség nyílik konduktív fejlesztésre Székelyudvarhelyen

Újra Székelyudvarhelyre érkeznek a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai, akik gyermekek és felnőttek állapotfelmérését és fejlesztését végzik november folyamán.

Novemberben ismét lehetőség nyílik konduktív fejlesztésre Székelyudvarhelyen
2026. november 02., hétfő

Nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken: nem mindenhol örülhetnek a haladásnak

Noha a Bikafalva és Székelypetek, valamint a Homoródszentpál és Kovászna megye határa közötti részen már örülhetnek az első réteg új aszfaltnak, ugyanez nem igaz a Homoródszentpál és Kányád közötti részen, ahol nem sokat dolgozott a kivitelező.

Nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken: nem mindenhol örülhetnek a haladásnak
Hirdetés