„Tanulószezon” az udvarhelyi jégpályánál

Hatvan nap, négyszázötven óra és közel huszonötezer látogató – így összegezték röviden a felújított jégpálya december végén elindított „tanulószezonját” a hivatal képviselői a csütörtökön tartott sajtótájékoztatón. A következő idényt már októberben megnyitnák, és a pálya befedésével hat hónaposra tervezik.

Veres Réka

2017. március 09., 20:102017. március 09., 20:10

Több mint húszezer látogatója volt a december 27-én megnyitott székelyudvarhelyi városi korcsolyapályának – összesítette Simon Mária Tímea, Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának szóvivője a 2016–2017-es szezont. 9893 gyerek és 9809 felnőtt váltott jegyet, az iskolásoknak szervezett ingyenes programokon tizennégy székelyudvarhelyi tanintézmény 119 csoportja vett részt, azaz 3395 gyerek korcsolyázott délelőttönként, továbbá féláron csúszkálhatott 262 gyerek, akik hat vidéki iskolából jöttek az udvarhelyi jégre. Ugyanakkor záróra után több magáncég is kibérelte a korcsolyapályát.

„Fontos, hogy intézményesült a székelyudvarhelyi jégkorongsport, a gyerekek rendszeres hokiedzéseken vehettek részt, a szezon végére huszonhét gyerek járt heti négy alkalommal Bán-Széll István edző felkészítőire” – sorolta a szóvivő. A hivatal és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia célja 2022-re egy U14-es hokicsapat felépítése.

„Ez egy kezdet volt, hiszen terveink és elképzeléseink hosszú távra szólnak” – tudatta Hajdó Csaba, az MPP–EMNP-koalíció önkormányzati képviselője a 2016–2017-es „tanulószezonról”. Egyik céljuk az volt, hogy Udvarhelyt visszategyék a hokitérképre, szerinte erre van igény a városban, amit a részvevők száma is megerősít. Ehhez ugyanakkor szükséges egy fedett jégpálya, amely minél többet, lehetőleg hat hónapot tud működni egy évben. Most a csőszőnyeget és a rolbát szerezték be, a jövő szezonra pedig be szeretnék fedni a pályát, és elvégzik a helyszín területrendezését is.

Fix szerkezetes sátorral, nem pedig a csíkszeredaihoz hasonló presszosztatikus ballonnal fednék be. Ezzel kapcsolatban Hajdó elmondta, eredetileg Székelyudvarhelyre is ilyet terveztek, de „menet közben” váltottak, mivel korlátozott lett volna a tér, a nyomáskamra miatt pedig körülményes lett volna több száz ember ki-be mozgása. Ugyanakkor a presszosztatikus ballon magas fenntartási költsége miatt is választották inkább a fix szerkezetes sátrat. Noha ennek beruházási költsége magasabb, fenntartása olcsóbb és egyszerűbb is – magyarázta a koalíciós képviselő. A sátor beszerzését a város költségvetésének elfogadása után indítják el, vélhetőleg áprilisban. Hajdó szerint szeptemberben már elhelyezik a szerkezetet, valamint az akadémia által ígért palánkot, így remélik, hogy már október-novemberben megnyithatják a jégpályát, amelyet legalább hat hónapig tartanának nyitva. A jövőben pedig csarnokká is átalakítható lesz a fix szerkezetes sátor.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 06., péntek

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában

Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában
2026. november 06., péntek

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben

Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben
2026. november 06., péntek

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást

Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást
2026. november 06., péntek

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen

Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen
2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

Egy, a központi zónában zajló építkezési helyszínen megsérült az egyik elektromos vezeték, ami a szolgáltatás kimaradását okozza majdnem az egész városban.

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

Hirdetés
2026. november 04., szerda

Csaknem másfél évvel a bányakatasztrófa után még mindig nem tették biztonságossá az érintett területet Parajdon

Újabb harminc nappal, november 6-tól december 5-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon, mivel még nem végezték el a bányakatasztrófa sújtotta terület biztonságossá tételéhez szükséges munkálatokat.

Csaknem másfél évvel a bányakatasztrófa után még mindig nem tették biztonságossá az érintett területet Parajdon
2026. november 04., szerda

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
2026. november 03., kedd

Novemberben ismét lehetőség nyílik konduktív fejlesztésre Székelyudvarhelyen

Újra Székelyudvarhelyre érkeznek a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai, akik gyermekek és felnőttek állapotfelmérését és fejlesztését végzik november folyamán.

Novemberben ismét lehetőség nyílik konduktív fejlesztésre Székelyudvarhelyen
Hirdetés