Fotó: Andrei Pungovschi
Kenya a szélsőségek országa, ahol a fővárosi fényűzés árnyékában Afrika legnagyobb nyomornegyedeiben ezrek tengetik napjaikat. A képíró számára kifogyhatatlan forrás, ez vonzotta az Udvarhelyi Híradó fotósát, Thomas Câmpeant is a fekete kontinensre. Ottléte alatt az európai előítéletek mögötti világot kapta lencsevégre, hisz az volt a célja, hogy megmutassa Kenya szépségeit.
2014. április 25., 10:512014. április 25., 10:51
2014. április 25., 11:382014. április 25., 11:38
Még tavaly kristályosodott ki a döntés: menni valahová. Az angolok ezt wanderlustnak hívják, jelentése a bolyongás utáni vágy. Aztán hamar megszületett az elhatározás, és az Udvarhelyi Híradó munkaközössége két és fél hónapra búcsút intett fotósának, hisz Thomas Câmpean nyakába vette a világot. Kenyába utazott dolgozni, tapasztalatot szerezni.
– Honnan és hogyan jött az ötlet, hogy Kenyába utazz?
– Van egy nagyon jó barátom, aki Kenyában élt hat éven keresztül, a Reuters afrikai kirendeltségének volt a vezetője. Így jött az ötlet, de amúgy is rég vonzott Afrika, csak nem tudtam eldönteni, hogy a kontinens melyik részére menjek. Kenyában az életszínvonal valamivel magasabb, mint más országokban, tehát első nekifutásnak ilyen szempontból pont megfelelt. Kissé hosszasabb volt a felkészülés, hisz nyolcféle védőoltást kellett kapnom az út előtt. A részleteket itthonról leszerveztem: érkezéskor már várt rám egy sofőr, aki elvitt a lakásra, ahol egy szobát béreltem. Egyébként a kiadó szobát a Facebookon találtam, egy holland szabadúszó újságíró albérlője voltam.
– Milyen volt az első benyomásod az országról és fővárosáról, Nairobiról?
– Afrika nagyon más, főként európai szemmel, viszont az amerikai befolyások már nagyon látszanak ott is. Nagyon sok bevásárlóközpont épül, népszerűek a multi gyorsbüfék. Nem tetszett, összeegyeztethetetlen a nagy különbség a modern épületek és a nyomornegyed között. Egyébként a kontinens legnagyobb gettónegyede Nairobiban van. Az viszont első ránézésre is látszik, hogy rohamosan fejlődik a főváros, de határain kívül már egészen más a vidék: elfogynak az aszfaltutak, lelassul az élet.
– Kiknek dolgoztál, és mikkel foglalkoztál?
– A Jeune Afrique-nak dolgoztam, ez egy francia magazin, a legnagyobb Afrikában. Azon kívül pedig a Getty Images-nek, de nekik is magam találtam a témát, tehát szabad kezet kaptam. Egyfolytában olvasgattam a világhálón, hogy mi hol van, éppen mi történik. Mindig kerestem a következő sztorit, témát. De voltak konkrét megrendelések is, érkezésem után néhány nappal például egy kétnapos lázadás tört ki Nairobiban. Összecsapott a hadsereg és a rendőrség a civilekkel.
– Jártál az említett nyomornegyedben is...
– Leírhatatlan, amit ott láttam. Gyakorlatilag az elképzelhető legalacsonyabb életszínvonal alatti szinten élnek az emberek: összetákolt házak között vezetnek a végeérhetetlen labirintusok. Az emberek vízen, kenyéren és egy kis halon élnek, mégis vidámak. Európai ember számára ez felfoghatatlan.
– Milyenek a helybéliek?
– A nemtörődömségüket nem tudnám megszokni, meg hogy náluk az idő nagyon relatív: ha valaki tíz órára beszél meg találkát, abból biztosan fél tizenkettő lesz. Hozzá kell szokni ahhoz is, hogy a helybéliek másként kezelik a fehéreket. Az a kép alakult ki bennük, hogy a fehér embernek pénze van, ő turista. Ezért aztán nagyon sokat zaklatnak a koldusok. Vidámak a helyiek, minimális szükségleteik vannak, és boldogak. De kissé távolságtartók a fehér emberrel. Amúgy ez a fehéreknél is érezhető.
– Hogyan boldogultál a mindennapokban?
– Az étkezésre nagyon oda kellett figyelnem, mert az európai gyomor nem bírja a helyi kosztot. A fővárosban sok étterem van, ezek viszont meglehetősen drágák, az utcai árusoktól azonban nem ajánlott vásárolni. Olcsó a gyümölcs és a zöldség, és rengeteg csirkehúst ettem. Kóstoltam a nyama chomát, ami roston sütött marhaszelet, a chapatit, amely palacsintaszerű kenyér, amit paszullyal esznek, és minden sarkon kapni. A koriander és a hagyma nagyon népszerű.
Meglepő, hogy az Afrikáról kialakult képpel ellentétben Kenyában nincs olyan elviselhetetlen meleg, a por viszonyt szörnyű, port törölni szinte felesleges. Érdekes, hogy a városon kívül a mezőgazdasági területek zöme meg van művelve, és a helybéliek nem gépekkel, hanem kézzel dolgoznak. Az utak, már ahol vannak, jó minőségűek, viszont a forgalom katasztrofális: nincsenek szabályok. Illetve nagyon nagy a korrupció.
Este hét óra felé már sötét van, ilyenkor nem nagyon szabad mászkálni az utcákon, mert nem biztonságos. Így reggel hatkor, hétkor keltem, délutánig dolgoztam. Nairobi utcái egyébként nagyon veszélyesek, sok a rablás. Ezelőtt tíz évvel még Nairobberynek (az angol robbery szóból, jelentése rablás) nevezték a várost. Mellesleg a fegyverviselés elég hétköznapi dolog, üzletekben, közhivatalokban fegyveres őrök állnak.
– Az ország mely részein fordultál meg?
– Majdnem a teljes országot bejártam, a sivatagos részeken, Etiópia és Szomália környékén nem voltam. De jártam a tanzániai határnál, a Kilimandzsárónál, a Mont Kanyénak dolgoztam ott három napot. Kenya gyönyörű.
– Sok európai bevándorlót vonz az ország. Mi lehet ennek az oka?
– Nagyon sok külföldi valamelyik segélyszervezetnek dolgozik, így több évet töltenek Kenyában. A hollandoknak például egész nagy virágültetvényeik vannak ott. Kenya angol gyarmat volt, tehát több negyedik-ötödik generációs angol család is él ott. Fejlődő ország, így rengeteg kiaknázatlan lehetőség van, sokakat ezért vonz Kenya, és kiemelten Nairobi. Ennek tudható be, hogy például Romániához képest is drága az élet Kenyában, csak a benzin olcsó, ebből kevesebb mint egy dollárért kapsz egy liternyit.
– Visszamennél?
– Persze. Remélem, valamikor vissza is jutok. Sok barátot szereztem, rengeteg neves, elismert szakmabelivel ismerkedtem meg. Lett volna lehetőségem maradni, Szudánban dolgozni tovább, de a hazajövetel mellett döntöttem. Elsőre sok lett volna. A két hónap végén már kívánkoztam haza, velem még ilyen nem fordult elő. De ugyanakkor most meg kívánkozom vissza. Ezúttal egy másik országba mennék, Dél-Afrikába, Tanzániába vagy Ruandába.
– Szakmai szempontból megérte az utazás?
– Mindenképpen, tapasztalatot szereztem, és néhány kapu megnyílt. A Getty Images a világ legnagyobb ügynöksége, tehát egy nagy ugródeszka. Kevés időt töltöttem Afrikában ahhoz, hogy valóban megismerjem a szépségeit. Vissza kell oda menni. De összességében nagy lépés volt számomra. Lettek ígéretek, ugyanettől az ügynökségtől. Meg kell fontolnom, hogy mi a fontosabb számomra: itthon maradni vagy megragadni ezt a lehetőséget.
A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
A Korond-patak ideiglenes elterelését biztosító vezetékrendszer építésének legnehezebb részéhez értek a parajdi sóbányánál. A kivitelezőnek most különösen precízen kell dolgoznia egy kanyar miatt. A munkálatok befejezése legalább tíz napot késik.
A villanypásztor és az őrzőkutyák sem állították meg a jól megtermett hím medvét, amely öt juhot ölt meg az elmúlt két hétben egy ivói gazdaságban. Többször elkergették a hatóságok a problémás példányt, mégis visszatért, így végül ki kellett lőni.
Egyenként félmillió forintos – 6400 lejes – támogatást kapnak a Salrom és a Sal Sind alkalmazottai, valamint a beszakadt bányafödémnél kialakított veszélyzónából kiköltöztetett családok – jelentette be szerdán Parajdon az Ökumenikus Segélyszervezet.
szóljon hozzá!