A babahordozást népszerűsítik

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Szorosabb kapcsolatot alakít ki a szülő és a baba között, fizikai védettséget nyújt, segíti a csecsemő egészséges fejlődését, és remek közösséget is szülhet a babahordozás.

Veres Réka

2015. november 04., 15:182015. november 04., 15:18

Az Udvarhelyszéki Anyák közösségében többen is ezt vallják, saját csoportot kialakítva, rendezvényekkel és továbbképzésekkel népszerűsítve a babahordozás helyes módszereit. A részletekről Bekő Fóri Zenkő babahordozó anyukával beszélgettünk.

Havi rendszerességgel mintegy húszan találkoznak, ám az internetes közösség csaknem félezer tagot számlál – avatott be Bekő Fóri Zenkő, a csoport lelkes tagja. Mint elmondta, lánya születésekor érdeklődött a hordozóeszközök iránt, azóta megtanulta, számos tévhit és hiba övezi a módszert – ezek elkerülésébe, illetve a helyes hordozásba avat be ezúttal.

Legfontosabb a hordozásnál a gyerek helyes lábtartása, azaz a guggoló-térdelő pozíció, amit az újszülött önmagától is felvesz, ez segíti elő a helyes csípőfejlődést – magyarázta Zenkő, rámutatva, hogy a kenguru ezt nem tudja segíteni, ugyanis abban a csecsemő lábai lógnak. Az ergonomikus hordozóeszközök megadják a helyes csípő- és lábtartást, továbbá a kenguruval ellentétben biztosítják a helyes hátgerinctartást is, hiszen a hordozóval csigolyáról csigolyára van alátámasztva a csecsemő hátgerince.

„Egy jó hordozó is tarthatja kényelmetlenül a gyereket, ha túl korán kezdik el használni, illetve túlterpesztésre is kényszerítheti a babát, ezért fontos a kornak megfelelő eszközt használni” – mutatott rá az anyuka. Zenkő szerint egyébként nemcsak a szülők választása, hanem a gyereké is, ugyanis nem minden gyerek szereti a hordozást – mindkét fél igényeihez igazodni kell.

Már újszülöttkorban lehet háton hordozni a csecsemőt, persze a megfelelő eszközben és megfelelő kötésben – magyarázta Zenkő. Ettől függetlenül az újszülötteket ajánlott elöl hordozni, ugyanis így közelebb áll a szülőhöz, könnyebb reagálni a gyerek jelzéseire, ám amikor már öt-hét kilogrammnál súlyosabb, előnyösebb háton hordani, hiszen e súlynál már megterhelő a hordozás az anyuka gerincére, medencéjére nézve. Bármelyik változatot is választjuk, nem ajánlatos a babát arccal kifelé hordani, hiszen így a baba gerincét homorításra kényszerítjük és a megfelelő lábtartást sem tudjuk biztosítani.

Típusonként változik a jó hordozók ára, rendszerint háromszáz lejbe kerül egy eszköz, de ennél sokkal drágábbak is lehetnek – magyarázta Zenkő az anyagi befektetésről. Ám a hordozó nem évül el, így könnyen eladható a használat után, sőt Zenkő szerint a kendő esetében nem is árt, ha már használt, hiszen ilyenkor már megpuhult a textil anyaga, kényelmesebb a használata. Az udvarhelyszéki babahordozó anyukák egyébként több mint 15 eszközt kölcsönzésre is bocsátanak, így az érdeklődő szülők kipróbálhatják a hordozókat vásárlás előtt.

A kívülálló számára bizonyára bonyolultnak tűnhet a testhez kötözött baba vagy maga a folyamat, ám az anyukák szerint az csak a látszat. „A titok abban áll, hogy mikor melyik kezeddel mit fogsz meg” – árulta el mókásan Zenkő. A pár perces kendőkötést bemutatva elmagyarázta, a babának annyira szorosan kell állnia a szülőhöz, hogy utóbbi tudjon mély levegőt venni, a baba hasa pedig a hordozóéhoz kell simuljon, és a csecsemő gerincének görbülete C alakú kell maradjon. A kötés alatt arra kell figyelni, hogy az anyag ne gyűrődjön a baba hátán, egyenletesen álljon, feszesen, hiszen a ráncos hordozó nyomáspontokat képez a baba testén.

A téma iránt érdeklődő szülők, várandós nők és párjaik többet is megtudhatnak az Udvarhelyszéki Anyák Közösségének november 5–7. között zajló babahordozós napjain. Csütörtök délután fél öttől a székelyudvarhelyi Művelődési Ház előtt találkoznak az anyukák, majd öttől a városi parkból a Fit.Feel Sport & Wellness Club nagytermébe sétálnak, ahol Bekő Fóri Zenkővel és Fekete Évával, az egyesület vezetőjével beszélhetnek kötetlenül. Fél hattól Hadnagy Ágnes gyógytornász ingyenes hordozóstornát tart az anyukáknak, de az érdeklődők a megfelelő hordozó használatában is tanácsokkal tudnak szolgálni. Pénteken és szombaton Tarczali Mónika baba- és gyermekhordozási tanácsadó, dúla babahordozós tanfolyamán vehetnek részt az érdeklődő anyukák. Péntek délelőtt workshopot tartanak, majd délután a háti kötésről lesz szó, szombat délelőtt pedig az elöl kötés lesz a képzés témája. A tanfolyamra a terhes anyukákat is szívesen látják. Jelentkezni, illetve további részleteket igényelni Fekete Évánál (0752–522227) vagy Bekő Fóri Zenkőnél (0743–901000) lehet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában

Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben

Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben
2026. november 06., péntek

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
2026. november 06., péntek

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást

Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen

Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen
2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

Egy, a központi zónában zajló építkezési helyszínen megsérült az egyik elektromos vezeték, ami a szolgáltatás kimaradását okozza majdnem az egész városban.

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

2026. november 04., szerda

Csaknem másfél évvel a bányakatasztrófa után még mindig nem tették biztonságossá az érintett területet Parajdon

Újabb harminc nappal, november 6-tól december 5-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon, mivel még nem végezték el a bányakatasztrófa sújtotta terület biztonságossá tételéhez szükséges munkálatokat.

Csaknem másfél évvel a bányakatasztrófa után még mindig nem tették biztonságossá az érintett területet Parajdon
Hirdetés
2026. november 04., szerda

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
2026. november 03., kedd

Novemberben ismét lehetőség nyílik konduktív fejlesztésre Székelyudvarhelyen

Újra Székelyudvarhelyre érkeznek a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai, akik gyermekek és felnőttek állapotfelmérését és fejlesztését végzik november folyamán.

Novemberben ismét lehetőség nyílik konduktív fejlesztésre Székelyudvarhelyen
2026. november 02., hétfő

Nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken: nem mindenhol örülhetnek a haladásnak

Noha a Bikafalva és Székelypetek, valamint a Homoródszentpál és Kovászna megye határa közötti részen már örülhetnek az első réteg új aszfaltnak, ugyanez nem igaz a Homoródszentpál és Kányád közötti részen, ahol nem sokat dolgozott a kivitelező.

Nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken: nem mindenhol örülhetnek a haladásnak
Hirdetés