Hirdetés
Hirdetés

Udvarhelyszék: nagyjából világos, hogy otthon kell maradni

Korlátozták a gyógyszertárba belépők számát Szentegyházán •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Korlátozták a gyógyszertárba belépők számát Szentegyházán

Fotó: Erdély Bálint Előd

Kevés embert látni napközben az udvarhelyszéki települések utcáin, amiből jól látszik, hogy a többség megértette, miért is fontosak a koronavírus terjedése érdekében eszközölt óvintézkedések. Persze még mindig vannak olyanok, akik nem veszik elég komolyan a helyzetet, ami gondot okozhat.

Fülöp-Székely Botond

2020. március 18., 15:552020. március 18., 15:55

Szentegyházán áthaladva azt tapasztaltuk, hogy a polgármesteri hivatal környékén lévő üzletekben betartják a szükséges óvintézkedéseket, amelyeket a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében léptettek érvénybe. Bár olvasóink azt is jelezték, hogy a hétvégén volt olyan húsbolt a településen, ahol egyáltalán nem korlátozták a helyiségbe belépők számát, ezért zsúfoltság volt (az elárusító pedig nem viselt kesztyűt). Keddi ottjártunkkor a gyógyszertár előtt sor volt: az épület előtt várakozók szerint nagyon fontosak az óvintézkedések, amelyeket feltétlenül be kell tartani.

Otthon tartani az időseket

Sándor Lajos ideiglenesen kinevezett polgármester (Molnár Tibort tisztségéből egy összeférhetetlenségi ügy miatt felfüggesztette a prefektus) elmondta, hogy a lakók többsége komolyan veszi a jelenlegi helyzetet, ám akadnak, akik nem így gondolkodnak. Szerinte

Hirdetés

nemcsak most, de máskor is alapvető szabály, hogy betegség esetén nem megyünk el otthonról, veszélyeztetve másokat – ezt kellene megérteni.

Rámutatott, néhányan elmentek az üzletekbe jelentős mennyiségű tartós élelmiszert vásárolni, ami csak pánikhangulatot eredményezett, de erre most semmi szükség. Azt javasolja mindenkinek, hogy lehetőleg maradjanak otthon szeretteik körében, hogy minél problémamentesebben átvészelhető legyen ez az időszak. Ha vásárolni kell, akkor se hagyják az időseket a boltba menni, inkább a fiatalok tegyék meg ezt.

Átutazók Lövétén

Több lakót is megkérdeztünk Lövétén arról, hogy mi a véleménye a kialakult helyzettel kapcsolatban. A véleményük egyöntetű volt, mégpedig az, hogy csak végszükség esetén érdemes elmenni otthonról.

Idézet
Én már csak akkor megyek el otthonról, ha nagyon muszáj. A sétálgatásoknak egy ideig vége, hiszen nem akarunk betegek lenni

– így az egyikük. Egy üzletbe is betértünk, ahol nem tartózkodtak sokan, ráadásul a kiszolgáló személyzet is kesztyűket viselt az előírásoknak megfelelően. Egy-egy bolt előtt voltak ugyan várakozók, de ők sem voltak sokan.

Mihály Dénes polgármester rámutatott, a helyiek túlnyomó része megértette a helyzet súlyosságát, így betartják az intézkedéseket, a gond inkább az odautazók némelyikével van. Legutóbb

egy Brassó megyében elő és a faluba utazó személy okozott riadalmat, akinek helyi rokonai vannak, és úgy tudják, hogy Olaszországban dolgozott, még sincs karanténban. Ezen a helyiek nagyon felbolydultak.

A hasonló esetek miatt a polgármester úgy véli, hogy szigorúbb intézkedések kellenek az emberek védelme érdekében. Ő személy szerint

teljesen lezárná a falut két három-hétre a máshonnan érkezők előtt, hiszen így rövid idő alatt megszűnne a veszély.

Nincs pánikhangulat Oklándon

Oklándon nagyon kevés embert lehetett az utcákon látni napközben. Cseke Miklós polgármester rámutatott, nincs pánikhangulat a községben, mindenki igyekszik betartani az óvintézkedéseket. Érdekességként elmondta, hogy az elmúlt hétvégén még az istentiszteleteket is a szabad ég alatt tartották, viszonylag kevés ember jelenlétében. Ő maga kifejezetten fontosnak tartja a szabályok betartását és a pánik elkerülését, hiszen így kevesebb esélye van az esetleges megbetegedéseknek.

A tűzoltókat is bevonták Oroszhegyen

Bálint Elemér Imre oroszhegyi polgármester rámutatott, noha a többség megértette és betartja az ideiglenes szabályozásokat a községben, így is vannak, akiket még tájékoztatni kell, akár személyesen is. Ez egy folyamatos munka, amire roppant nagy energiát fordítanak a hivatalban – jelentette ki. Közölte, voltak ugyan, akik igencsak sok tartós élelmiszert vásároltak az elmúlt időszakban, de ez mostanra már befejeződött. Azt is megtudtuk tőle, hogy a múlt vasárnapi szentmisén is betartották a központilag meghatározott óvintézkedéseket. Ez azt jelenti, hogy az önkéntes tűzoltók és az egyháztanácsosok segítségével, csak ötvennél kevesebb hívőt engedtek be a templomba – elsősorban az időseket –, vigyázva, hogy megfelelő távolságra legyenek egymástól. A többiek kint kaptak helyet.

Volt, akiknek nem esett jól, hogy nem mehetnek be a templomba,

de a polgármester úgy véli, hogy ebben a helyzetben az emberek biztonsága a legfontosabb, és az esetlegesen otthon elmondott imát is meghallja az Isten.

Miért kell otthon maradni?

A koronavírus terjedése lelassítható, ha az emberek nem járnak nyilvános helyekre, ahol sok emberrel találkozhatnak, általánosan fogalmazva: ha önként korlátozzák mozgásukat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés