Hirdetés
Hirdetés

Udvarhelyi diáklány az ország legjobb regélője

Péter Kriszta szeret versenyekre járni, mert úgy érzi, sokat tanul így •  Fotó: Pál Árpád

Péter Kriszta szeret versenyekre járni, mert úgy érzi, sokat tanul így

Fotó: Pál Árpád

Szent Lászlóról szóló mondával nyerte meg a székelyudvarhelyi Péter Kriszta a harmadik osztályosok országos regemondó versenyét Marosvásárhelyen. A diáklány először vett részt országos megmérettetésen, nagyon büszke arra, amit elért.

Veres Réka

2017. április 11., 21:532017. április 11., 21:53

Kilencedik éve rendeznek országos regemondó vetélkedőt harmadik osztályosoknak. Idén tizenöt megyéből harminckét kisdiák vett részt a megmérettetésen. A verseny megyei szakaszán első díjat nyert Péter Kriszta, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium tanulója, így ő ment tovább az országosra, és ott is első lett – tudtuk meg tanítójától, Liszkovics Irmától. Mint a pedagógus elmondta, Kriszta szeret versenyekre járni, népdalokat énekelni, ő maga választott ki három mondát, amelyek közül végül a Szent László füve címűre esett a választás.

Szerencsés döntés volt, hiszen a verseny napjáig titokban tartott tematika éppen a lovagkirály volt.

Hirdetés

A vetélkedő előtt Kriszta mindennap gyakorolta a mondát, amelyet az országos szakaszon legfeljebb három perc alatt kellett előadnia. Végül a marosvásárhelyi Ariel Bábszínházban, székely népviseletben mondta el, és első helyezett lett.

A monda a Szól a rege ősi módra című gyűjteményben is megjelent, Kriszta rajzával együtt.

Idézet
Szeretek ilyen versenyekre járni, mert én is tanulok belőlük. Ha nem is érek el dobogós helyezést, akkor is örvendek, hogy ott lehetek, mert annyi szép éneket, regét, mesét és verset hallgathatok, nekem jólesik

– fogalmazott Péter Kriszta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés