
Archív
Fotó: Erdély Bálint Előd
Közösen ünnepelhetik idén az új évet a székelyudvarhelyiek, hiszen programmal készül a városvezetés – tudtuk meg Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának sajtószóvivőjétől.
2021. december 27., 20:202021. december 27., 20:20
Mint Zörgő Noémi elmondta, az év utolsó napján
A szóvivő hangsúlyozta, a rendezvényen maszkot kell majd viselni, ugyanakkor a másfél méteres távolságot is meg kell tartani a többi személytől.

Noha tavaly a járványügyi korlátozások miatt a legtöbb városban elmaradtak a közös óévbúcsúztatók és az év végi tűzijátékok, idén az enyhébb szabályoknak köszönhetően együtt ünnepelhet a lakosság.
A fekete pénteki akciók időszaka számos kedvező ajánlatot és vásárlási lehetőséget kínál, ugyanakkor olyan veszélyeket is rejt, amelyekre érdemes odafigyelni – hívja fel a figyelmet a Kovászna megyei rendőrség.
A szokásosnál pár nappal korábban megkapják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a munkaerőpiacra történő visszatérést ösztönző támogatást a jogosultak ebben a hónapban.
Fegyelmi büntetést szabott ki a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács illetékes testülete a pitești-i ítélőtábla két bírájára, akik az ügyvédek perbeli magatartását is figyelembe véve súlyosbították Daniel Chițoiu volt miniszter börtönbüntetését.
Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán.
Átfogó ellenőrzéseket rendelt el Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter az állami kórházak járóbeteg-szakrendelőiben, miután személyesen győződött meg arról, hogy egyes intézményekben szinte lehetetlen időpontot foglalni szakorvosi vizsgálatra.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
Meghamisíthatták a faanyagszállítmányokról készült fényképeket, majd valótlan adatokat tölthettek fel a SUMAL 2.0 országos rendszerbe azok a gyanúsítottak, akik ügyében csütörtökön három házkutatást tartottak Hargita megyében.
A kormány fontolóra veheti, hogy az üzletekben forgalmazott valamennyi élelmiszerre kiterjessze a kereskedelmi árrés korlátozását, de ehhez előbb elemezni kell az intézkedés várható hatásait – jelentette ki Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
Hamis profilokat hoztak létre egy Maros megyei nő nevével és fényképével és obszcén elemekkel egészítettek ki. Nyomozás indult ellenük és házkutatásokat is tartottak.
Büntetőeljárást indítottak a rendőrök a csütörtök reggel a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben egy fafeldolgozó üzemben súlyosan megsérült munkás ügyében. Az esetről értesítették a területi munkaügyi felügyelőséget is.
szóljon hozzá!