
A skanzen tervezett elhelyezése
Fotó: Farkas Tamás
A székelyföldi falusi gazdálkodás, életforma és a hagyományos mesterségek kelnek életre majd abban a csíksomlyói skanzenben, amelyet egy helyi vállalkozás tervez létrehozni. Övezeti rendezési terv is készült a területre, erről kedden lesz nyilvános vita.
2019. szeptember 16., 20:002019. szeptember 16., 20:00
Falumúzeum, néprajzi park, skanzen – ezek a megnevezések mind illenek majd arra a kis ,,falura”, amelyben a hagyományos székely életforma elevenedik meg, háztartási és munkaeszközöket, használati tárgyakat lehet megtekinteni, és a népi mesterségek bemutatását is tervezik.
A kiválasztott terület a Várdomb panzió mellett található, ott kap helyet majd a skanzen, amely berendezett lakóházakat, illetve a hozzájuk tartozó gazdasági épületeket, csűröket foglal magába. A nyilvánossá vált urbanisztikai tervdokumentáció szerint az épületeket meglévő és ezután elkészülő gyalogutak kötik össze, a zöldövezeteken fákat ültetnek. A néprajzi park tartalmaz még egy körbeépített mesterségbemutató udvart is, ahol székely mesteremberek mutatják meg tudásukat az odalátogatóknak. Ugyanakkor kialakítanak egy konferenciatermet, büfét, illetve szálláshelyek is lesznek. A bejárat a Kájoni János utca felől, a Fodor-ház mellett lesz kialakítva, ott székelykapukat állítanak. A skanzen területe kevéssel több, mint 38 000 négyzetméter, ebből 13 380-at beépítenek, 14 200-on zöldövezet lesz, 10 600-at pedig utak foglalnak el.
Az övezetet, amelyre rendezési terv készült, délről a Kájoni János utcai lakóházak, nyugatról a Szék útja Csíkpálfalva irányába tartó leágazása, északról a temető és a Szent Péter és Pál plébániatemplom felé vezető földút, keletről pedig a temető határolja.
a Nagymező utca és a Szék útja kereszteződésénél egy körforgalom kialakítását, valamint a Nagymező utca meghosszabbítását egészen a Csíkcsomortánba vezető megyei úthoz történő csatlakozásig. Ez a meglévő földút kiszélesítését és korszerűsítését jelenti.
Drónfelvételeken a tervezett skanzen területe
Fotó: Farkas Tamás
Közvita a tervről
Az említett övezeti rendezési terv dokumentációja megtalálható a csíkszeredai polgármesteri hivatal bejárati hirdetőtábláján, és a szereda.ro oldalon is. Szeptember 17-én, kedden 17 órától közvitát tartanak a tervről a polgármesteri hivatal gyűléstermében, ahová minden érdeklődőt várnak.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!