Hirdetés
Hirdetés

Tündérjáték a legkisebbeknek, zeneszerzőkről szóló darab a felnőtteknek

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

A Csíki Játékszín a legkisebbeket tündérjátékkal, a felnőtteket az Amadeus című előadással várja az elkövetkező időszakban.

Székelyhon

2024. május 17., 12:362024. május 17., 12:36

A Csíki Játékszín közleményéből kiderül, hogy május 21–24. között, minden nap 10 és 12.30 órától a Tomcsa Sándor Színház Ördögölő Józsiás című tündérjátéka lesz látható a legkisebb bérletes nézőik számára.

Május 26-án, vasárnap 19 órától Peter Shaffer: Amadeus darabját tűzték műsorra, amelyre minden érdeklődő jegyet válthat a színház jegypénztárában hétfőn, szerdán és pénteken 12 és 15 óra között, kedden és csütörtökön 15 és 19 között, valamint előadások előtt egy órával.

Hirdetés

Az ajánlóban ezt írják a darabról: Mozart és Salieri, a törékeny tehetség és az elszánt középszerűség harca sokakat megihletett már. Antonio Salieri II. József császár udvarának elismert zeneszerzője, aki buzgón hiszi, hogy ő Isten pártfogoltja, műveiből pedig egyenesen az Úr hangja szól. Egészen addig, míg fel nem bukkan Bécsben Wolfgang Amadeus Mozart, egy pimasz, nagyszájú virtuóz.

A fiatal zseni dallamaihoz képest Salieri zenéje kényelmesen, átlagosan és konvencionálisan visszhangzik, ráadásul Isten még azzal is bünteti, hogy az egész világon ő az egyetlen, aki ezt a páratlan és forradalmi tehetséget felismeri és valóban értékelni tudja. És Salieri háborúba kezd az Úrral, méghozzá választott Teremtményén, az Amadeus nevű Mozarton keresztül.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
Hirdetés
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
Hirdetés