
Képünk illusztráció.
Fotó: Illusztráció: Shutterstock
A Jogi Forrásközpont (CRJ) képviselői súlyos rendellenességeket találtak a DGASPC alárendeltségében működő, fogyatékkal élő gyermekeket ellátó négy marosvásárhelyi létesítményben a szombat reggeli bejelentetlen ellenőrzés során – írja az Agerpres hírügynökség.
2025. január 11., 15:552025. január 11., 15:55
2025. január 11., 19:112025. január 11., 19:11
A Jogi Forrásközpont (JRI) szakemberei szerint a négy központ túlzsúfolt, hiszen bár összesen 51 gyermek számára lenne hely ezekben, jelenleg 63 gyermek él itt. „A 3 és 7 év közötti gyermekek nem hivatásos nevelőszülők gondozásában vannak, ahogy azt a törvény előírja, hanem központokban helyezték el őket. Ezzel
– írták egy közleményben.
A tájékoztatás szerint az egyik központban bereteszelt hálószobákba zárják a gyermekeket, a szolgálatos gondozók szerint személyzethiány miatt folyamodtak ehhez a megoldáshoz. Két másik központban lejárt szavatosságú gyógyszereket találtak, amelyekből a személyzet szerint kaptak a gyermekek. Az életkörülmények egyik központban sem felelnek meg a törvényi előírásoknak,
Az egyik központban öt bárányhimlős gyermeket találtak, és nem volt mindegyikük elkülönítve a többi gyermektől – rótták fel.
Képünk illusztráció.
Fotó: Pixabay
A CRJ szerint ugyanakkor jelenleg mind a négy központ törvénytelenül működik, az engedélyük ugyanis lejárt 2024. december 2-án, illetve 4-én.
A Jogi Forrásközpont arról is beszámolt, hogy 2024 márciusától több bejelentetlen ellenőrzést is végeztek ezekben a központokban, és mindannyiszor súlyos rendellenességeket észleltek, azt tapasztalták, hogy
A Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság vezetője, Miklea Hajnal Katalin ezzel szemben azt állítja, hogy a négy központban levő 63 gyermek megfelelő ellátásban részesül, beíratták őket családorvoshoz, iskolába járnak, nappali ellátóközpontokba viszik őket, szakemberek foglalkoznak velük. Elismerte, hogy a létesítmények túlzsúfoltak, de ez szerinte annak tudható be, hogy
Elmondta azt is, hogy átszervezés alatt állnak a központok, és folyamatban van az engedélyek megújítása. A lejárt gyógyszerek kapcsán kijelentette, ezek szavatossági ideje decemberben járt le, és meg fogják vizsgálni, hogy valóban kaptak-e gyermekek ezekből a készítményekből.
A CRJ a tavalyi ellenőrzések után feljelentést tett az ügyben a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) marosvásárhelyi területi ügyosztályán. A szombati ellenőrzések nyomán újabb dokumentumokkal készülnek az ügyészséghez fordulni.
Rendkívül súlyosnak nevezte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA) vezetője a fogyatékkal élő gyermekeket ellátó négy marosvásárhelyi központban feltárt rendellenességeket és bejelentette, hogy kiküldi a helyszínre az intézmény ellenőrző testületét.
Rareș Petru Achiriloaie szombati közleményében rámutatott, ha a Jogi Forrásközpont (CRJ) képviselői által jelzett problémák beigazolódnak, meg kell hozni a megfelelő jogi lépéseket.
Az ANPDCA elnöke bejelentette, hogy kiküldi a központokhoz az intézmény ellenőrző testületét, ugyanakkor
Achiriloaie arra is rámutatott, hogy a törvény értelmében a fogyatékkal élő gyermekeknek is szociális szolgáltatásokat nyújtó gyermekvédelmi igazgatóságok országszerte a megyei tanácsok alárendeltségében működnek.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!