
Hajlékonyság. Jó, ha figyelembe vesszük, milyen testi adottságai vannak a gyermeknek. Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Amikor elindulunk gyermekünk számára kiválasztani a megfelelő sportot, tanácsos figyelembe venni a lurkó fejlettségét, genetikailag meghatározott tényezőit, mint például a várható felnőttkori testmagasságot, a testalkatot vagy a testösszetételt. Ezek ugyanis nagymértékben meghatározzák a későbbi sikereket, vagy éppen kudarcokat. Jó tudni, hogy az említett tényezők már kisgyermekkorban mérhetők, így választáskor nem kell csupán a szimpátiára hagyatkoznunk.
2018. október 26., 17:022018. október 26., 17:02
A rendszeres mozgást nem lehet túl korán elkezdeni, sőt az amerikai módszertan szerint az ún. aktív start 2 és 6 éves kor között van, de már akkor mozgásra ösztönözhetjük a picit, amikor állni, járni kezd – magyarázta Major Beáta Zita gyógytornász. Beáta a budapesti Semmelweis-egyetem terhelésélettani laboratóriumának méréstani intézetét képviseli itthon, sportantropometriával foglalkozik. Jelenleg a székelyudvarhelyi Sportra fel! sportágválasztó mozgalmat vezeti.
A kifejezés lényegében egy felmérést takar, amelynek eredményeként pontos képet kaphatunk a gyermek fejlettségéről, illetve genetikailag meghatározott tényezőkről, mint például a várható felnőttkori testmagasság, a testalkat, a testösszetétel, a hízásra való hajlam, a biológiai kor és az optimális testtömeg. A felmérésnek Magyarországon már harmincéves hagyománya van, sőt Nyugaton az utánpótlásképzés elengedhetetlen eszköze, avatott be a szakember. A mintegy negyedórás vizsgálat során
A folyamat teljesen fájdalommentes, sőt a legtöbb kicsi rendívül csiklandósnak és mókásnak találja – biztosított Major Beáta.
Csapatban, vagy egyedül? Nem könnyű döntés. Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
„Az adatok alapján biztos képet kapunk arról, hogy alkatilag milyen sportra alkalmas a gyermekünk. A gyerek is nagyobb valószínűséggel kedveli meg azt a sportágat, amelyben nagyobb a sikerélménye” – jegyezte meg a szakember. A már említett aktív start időszakában érdemes tehát kiválasztani a gyereknek megfelelő sportágat, ami sokkal nehezebb, mint amilyennek hangzik. A szakember tapasztalata szerint, amikor a kiválasztott sportág nem válik be, egyik edzőtől a másikig cipeli a szülő a gyereket, de nagyon sokan már az első kudarcnál feladják. A választást megnehezítik ugyanakkor az évről évre felbukkanó „divatsportok”.
A biológiai kor nem megfelelő meghatározása az okozója annak is, hogy gyakorta előfordul: a gyerek vagy túlteljesít, vagy alulteljesít korosztályához képest. Egyik változat sem egészséges, hiszen fals illúziókat szülhet – hangsúlyozta a szakember.
Pályára, vagy medencébe küldjük? Érdemes a választásunk mellett kitartani, persze ha helyesen döntöttünk. Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Székelyföldön is egyre gyakoribb probléma az elhízás, a túlsúlyosság a gyermekek körében is, a szakember viszont fontosnak tartotta megjegyezni: alkati kérdés, hogy mit is jelent a túlsúly. „Azt, hogy túlsúlyos-e a gyermek, ránézésre nem mindig lehet megállapítani. A test összetétele, az alkat mérvadó, hiszen robusztus gyermekek nem feltétlenül kövérek, hanem csontozatuk és izomzatuk vaskos.
A túlsúlyosság megállapítását, illetve a javallott étrend kialakítását és a sportág kiválasztását is bízzuk szakemberre” – sorolta Major Beáta. Hozzátette, kisgyermekkorban túlzásba sem szabad vinni a sportolást. Óvodásoknak, kisiskolásoknak napi egy óra mozgás bőségesen elég, a versenysportokhoz pedig ráér később hozzáfogni, hiszen ezek űzése nemcsak fizikai, hanem szellemi érettséget is feltételez.
Tisztában voltam azzal, hogy egy szürreális filmre vettem jegyet, amikor úgy döntöttem, hogy megnézem az A24 új horrorfilmjét, a Hátsó szobákat.
Vasárnap nyújtja be a parlamentnek Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök a szakértői kormány névsorát és programját. A tervek szerint a kabinet 18 tagból állna: 15 miniszter és három miniszterelnök-helyettes kapna helyet benne.
Országszerte 59 személyt őrizetbe vettek, 96-ot hatósági felügyelet alá, nyolcat pedig előzetes letartóztatásba helyeztek június 8. és 12. között az úgynevezett Jupiter művelet keretében.
Újraválasztották Orbán Viktort a Fidesz elnökének, a párt szombaton Budapesten megtartott 32. tisztújító kongresszusán. A küldöttek titkos szavazáson 737 érvényes voksból 729-cel erősítették meg tisztségében az egyetlen jelöltként induló pártelnököt.
A Fidesz szombati tisztújító kongresszusán Orbán Viktor elismerte, hogy a választási vereségért őt terheli a felelősség, ugyanakkor bírálta az új kormány politikáját, és arról beszélt, hogy az ország politikai és gazdasági káosz felé tart.
A bányászjárás áldozatai előtt tisztelgett szombaton Nicușor Dan államfő Bukarestben. Az elnök szerint az 1990-es események a román demokrácia egyik legsötétebb fejezetét jelentik.
Június 13-tól életbe léptek a közösségi együttélési normák megsértéséről szóló törvény módosításai, amelyek szigorúbb fellépést tesznek lehetővé a szomszédokat zavaró magatartásokkal szemben.
Negyvenhárom személyt evakuált a katasztrófavédelem szombat reggel egy temesvári négyemeletes tömbházból, miután az egyik földszinti lakásban robbanás történt, amelyet tűz követett.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
szóljon hozzá!