Hirdetés
Hirdetés

Továbbra is visszafogott üzemmódban működnek a helyközi buszjáratok

Újraindulásra várnak. Visszaesett a forgalom, kevés autóbuszjárat közlekedik •  Fotó: Pinti Attila

Újraindulásra várnak. Visszaesett a forgalom, kevés autóbuszjárat közlekedik

Fotó: Pinti Attila

Továbbra is veszteséggel üzemeltetik a személyfuvarozó cégek a szükségállapot következtében drasztikusan lecsökkent utasszámmal közlekedő helyközi buszjáratokat. A megyeközi járatok újraindítása apró lépésekben történik, a nemzetközieké pedig még késik.

Kovács Attila

2020. május 18., 15:392020. május 18., 15:39

Nincs változás a Hargita és Maros megyében helyközi autóbuszjáratokat üzemeltető Bálint Trans Kft. utasszállítási tevékenységében – ezt Bálint József cégvezető közölte érdeklődésünkre. Hargita megyében a szükségállapot ideje alatt, noha csak néhány ingázót szállítottak,

járataik reggel és délután közlekedtek Csíkszereda, illetve a felcsíki községek, Ajnád, Balánbánya és Kászon között.

Ez továbbra is így marad, a székelyudvarhelyi helyi közszállítást biztosító buszaik még nem indulnak el – ismertette az igazgató. Arra a kérdésünkre, hogy meg tudnak-e felelni az utasok közötti távolságtartásra vonatkozó szabályoknak, Bálint József azt mondta, erre egyelőre nehéz válaszolni. Hozzátette,

sok függ attól, hogy az ingázókat foglalkoztató cégek közül hányan is mikor kezdik újra a munkát, ha több vállalkozás kezd termelni, több utas lesz, így szükség esetén nagyobb buszokat tudnak az útvonalakon indítani.

Hirdetés

Óvatos nyitás

A csíkszeredai távolsági autóbusz-állomás forgalmát tekintve sem történt érezhető változás a március közepén bekövetkezett visszaesés óta. Veres Sz. János, a buszállomást működtető Csíki Trans Kft. igazgatója szerint

a vidéki, ingázókat szállító járatokon kívül a megyeközi útvonalakon való közlekedést most próbálják újraindítani a fuvarozók.

Így a Csíkszereda és Sepsiszentgyörgy, valamint a Brassó és a Szucsáva megyei Radóc (Rădăuți) közötti buszjáratok üzemeltetői jelezték, hogy ismét útnak indítják a járműveket. Az igazgató azt mondta, a többi cég a közszállítást érintő szabályzat megjelenését várja, amely meghatározná az utaztatás körülményeit.

Csíkszereda vonzáskörzetében a szintén vidéki járatokat fenntartó One Impex Kft.

növeli a Tusnádfürdőre, Csíkszépvízre és Gyimesközéplokra, és onnan vissza közlekedő buszjáratai számát, amelyeket a szükségállapot miatt csökkentettek, és csak egy-két ingázót utaztattak

– válaszolta érdeklődésünkre a cég vezetője. Péter Sándor reménykedik, hogy mostantól több lesz az utasuk, és készen állnak rá, hogy szükség esetén nagyobb buszok használatával biztosítsák a távolságtartást az utazók között.

Jobb időkre várnak

A gyergyóalfalvi Vándor Trans Kft. is fenntartotta a gyergyószéki községekből kora reggel Gyergyószentmiklósra, és délután visszainduló buszjáratait, annak ellenére, hogy az utasszám igen alacsony volt – számolt be Fehér Zoltán ügyvezető. Hozzátette,

nem növelik a járatok számát, mivel továbbra is kijárási korlátozások vannak érvényben, de a meglévőket egyelőre annak ellenére is fenntartják, hogy veszteséget termelnek.

A székelyudvarhelyi távolsági buszállomást jelenleg csak egy cég ingázóit szállító mikrobuszok keresik fel.

Kérdésünkre Vajda Attila diszpécser azt mondta,

várhatóan júniustól ismét elkezdenek termelni a város készruhagyárai, és akkor a vidéki ingázók szállítása is több útvonalon, több településről kezdődik el.

Ő úgy tudja, hogy május 18-tól a Székelyföld és Budapest, illetve Bécs között összeköttetést biztosító Flixbus társaság autóbusza is megérkezik, a cég honlapján viszont csak június 1-től lehet menetjegyet foglalni ezen az útvonalon.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés