
Hiába vágynak vissza, az egyetemisták többsége egyelőre online tanul
Fotó: Veres Nándor
A székelyföldi egyetemisták esetében továbbra is várat magára a jelenléti oktatás megszervezése, ellenben van, ahol már készülnek a hallgatók fogadására.
2021. február 17., 22:022021. február 17., 22:02
2021. február 18., 17:142021. február 18., 17:14
Balla Levente, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának PR-felelőse érdeklődésünkre közölte, a második féléves oktatás online kezdődött el Csíkszeredában. „Tekintettel arra, hogy a februárban beoltott munkatársak márciusra már védettséget kapnak, így ennek függvényében megpróbálunk fokozatosan átállni a fizikai jelenléttel egybekötött oktatásra” – tudatta.
„Ez azt is jelenti, hogy ettől az időponttól kezdve már maximális kapacitással üzemelne a bentlakás. A végső döntés március elején fog megszületni, az aktuális járványhelyzet figyelembevételével” – tudtuk meg. A sajtófelelős hozzátette, az elmondottak bármikor módosulhatnak, ha a helyzet úgy kívánja.
Dombay István, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatának vezetője elmondta, az ő esetükben karonként változhat az egyetemi oktatás lebonyolítása. „Kolozsváron teljes mértékben online zajlik az oktatás. A mi esetünkben a földrajz kar is ezt az elvet követi: mi a második félévben is az online oktatásra rendezkedtünk be” – közölte. Rámutatott, a diákok és egyetemi tanárok egyaránt várják már a jelenléti oktatást, így amennyiben majd a járványhelyzet lehetővé teszi, visszatérnek a hagyományos oktatási rendszerre.
Hasonló helyzet áll fenn a Sapientia EMTE marosvásárhelyi karán is. Tájékoztatásuk szerint a vezetőtanács javaslatára a Szenátus úgy határozott, hogy a 2020/2021-es tanév II. féléve online oktatással kezdődik Marosvásárhelyen.
– tudtuk meg Kocsis Andrea sajtófelelőstől.
A Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egyetemen jelenleg moduláris oktatás zajlik. A tananyag kisebb, önmagában is összefüggő részei a modulok, melyek az egyes tanórák anyagánál általában nagyobb, de a tanterv egészénél kisebb egységek. „A téli vakáció után belekezdtünk a harmadik modulba hibrid oktatás formájában. Bár nagyobb részt még mindig online zajlik mindez, de már vannak olyan gyakorlatok és szemináriumok, amelyek a diákok valós jelenlétével történnek meg” – közölte megkeresésünkre Nagy Előd. Az egyetem rektorhelyettese jelezte, amennyiben a járványügyi helyzet javul és megengedi, a negyedik modult már teljes fizikai jelenléttel tervezik lebonyolítani.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!