
A madéfalvi óvoda és a napköziotthon egy épületben lesz. Bővülő lehetőségek
Fotó: Pinti Attila
Madéfalván két olyan közberuházás is folyamatban van, amelyek befejezéséhez újabb támogatásokat kell igényelnie a községnek. Idén is folytatódnak az útfelújítások, illetve további munkálatokra lehet készülni, ha minden a tervek szerint halad.
2021. február 13., 17:122021. február 13., 17:12
Újabb támogatásért folyamodott a magyar kormányhoz a madéfalvi önkormányzat annak érdekében, hogy be tudják fejezni az óvoda kialakítását. Mint Szentes Csaba polgármester kérdésünkre elmondta, a meglévő napköziotthon épületének tetőtér-beépítése mintegy háromnegyed részben elkészült, a befejezéshez viszont nem elég a helyi önkormányzat rendelkezésére álló összeg.
Az óvodaépítéshez a magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja korábban 142 millió forint értékű támogatást biztosított, de a megemelkedett építőipari költségek miatt ez nem fedezi a szükséges kiadásokat, ezért kellene kiegészíteni.
megépül egy külső lépcső is, amely tűzvédelmi szempontból kötelező. A beruházás elkészültével a több helyszínen működő óvodai csoportok egy épületbe kerülhetnek, és a kisgyermekeket kiszolgáló helyi oktatási infrastruktúra – az óvoda, a napközi és az elemi osztályosok délutáni foglalkoztató központja – egymáshoz közel működhet.
Fotó: Pinti Attila
Egy másik ilyen elhúzódó építkezés az új községháza kialakítása, amely egy évek óta használatlan egykori iskolaépületben lesz a szükséges átépítést követően. A munkálatok fele készült el, de mivel a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) által biztosított finanszírozást, közel kétmillió lejt egy régi megvalósíthatósági tanulmány alapján ítélték oda, az építőipari áremelkedések nyomán kiigazított költségek elérik ennek a kétszeresét. A hiányzó összeget kiegészítésként szintén a PNDL-től igyekeznek igényelni – közölte a községvezető.
További összegekre van szükség a új községháza befejezéséhez
Fotó: Pinti Attila
Miután tavaly lezárták a Vidéki Beruházások Ügynöksége (AFIR) által európai uniós alapokból finanszírozott, több mint 5 kilométernyi községi útszakasz felújítását jelentő projektet, idén újabb községi utak korszerűsítése kezdődik el, ezúttal a PNDL támogatásával. Az 1,4 millió eurós összértékű projekt minden, eddig még nem korszerűsített madéfalvi mellékutca felújítását is tartalmazza, de mivel a község gázvezetékrendszer építésére is pályázott támogatásért, egyelőre azokon a részeken fognak dolgozni – a falun kívül –, amelyeket nem kell majd felásni a gázhálózat vezetékeinek földbe helyezése érdekében – ismertette a polgármester. A munkálatok során
mivel több mint négy kilométernyi esővíz-elvezető csatornát építenek az útszéli sáncok helyett.
Egy másik projekt, amelynek finanszírozására most pályáznak, egy biomasszaüzem létesítése, ahol fahulladékkal biztosítanák a község összes középületének fűtését – ez a jelenlegi községháza mögött kapna helyet. A község ugyanakkor egy multifunkcionális erőgépet is vásárol, amely a sánctakarítástól a hóeltakarításig és a seprésig számos munkálatra használható majd; ehhez 110 ezer euró értékű pályázati támogatást kaptak.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!