
Február végéig el kell vigyék az udvarról a helyiek az ott tárolt mezőgazdasági gépeiket
Fotó: Kozán István
Jelenleg leromlott állapotban van a több száz éves múlttal rendelkező, hányatott sorsú fiatfalvi Ugron-kastély, azonban tulajdonosa sikeresen pályázott a magyar kormánynál a renoválásra. Az épület gondnoka szerint, már tavasszal elkezdődhetnek a munkálatok.
2021. január 30., 17:562021. január 30., 17:56
Koncz Hunor János, Székelykeresztúr polgármestere kísért el a fiatfalvi Ugron-kastélyhoz, amely jelenleg meglehetősen leromlott állapotban van, szemmel láthatóan a legnagyobb része lakhatatlan, udvarán mezőgazdasági gépeket tárolnak. Csupán az épület tetőzetének felújítása szembetűnő.
– osztotta meg velünk Koncz Hunor János.
A kései barokk stílusú épület belseje. Vélhetően tavasszal kezdődik az épület felújítása
Fotó: Beliczay László
Mint mondta, nincsenek pontos információi a projekttel kapcsolatban, de azt tudja, hogy a magyar kormánynál pályázott sikeresen – közel kilencmillió lejért – a tulajdonos a felújítás érdekében. A műemléképület helyreállítását az önkormányzat és a polgármester is fontosnak tartja, hiszen a kastély eredeti állapotában egy „ékköve lehet a településnek” – magyarázta. Éppen ezért múlt heti testületi ülésükön a helyi képviselők megszavazták, hogy kérés benyújtása esetén 75 százalékos kedvezmény biztosíthassanak a kötelezően befizetendő egy százalékos építkezési illetékre. Ezzel az intézkedéssel közel hatvanezer lejt spórolhatnak a tulajdonos.
A helyszínen ismertük meg Gagyi Attilát, a település unitárius templomának kántorát, akit az Ugron család egyik tagja kért fel 2005-ben, hogy költözzön a kastélyba, és felügyelje azt. Tőle tudtuk meg, hogy rendszerváltozás után az önkormányzat vette birtokába az épületet, annak visszaszolgáltatásáig, ez idő alatt pedig nagyobbrészt roma családok laktak ott. Távozásuk után derült ki, hogy
Érdeklődésünkre arra is kitért, hogy jelenleg egy tulajdonosa van a birtoknak, ő ugyanis kifizette a rokonainak járó anyagi részt. A tulajdonos hölgy az utóbbi években folyamatosan pályázott a renoválás érdekében, ám csak nemrég járt sikerrel. Időközben saját költségén újíttatta fel az épület tetőzetét, így próbálva mérsékelni a problémákat. Elhangzott, hogy a kastély mellett az udvar is a felújítások részét képezi, ezért február végére el kell vigyék onnan mezőgazdasági gépeiket a helyiek. A tervek szerint parkosítani fognak, ugyanakkor futball- és teniszpályát is kialakítanak. A tulajdonos célja ugyanis, hogy táborokat lehessen szervezni a helyszínen. A régészek egyébként már átvizsgálták a kastélyt – ahol egyebek mellett az 1500-as évekből származó pénzérméket találtak –, így vélhetően tavasszal elkezdődhet a renoválás – magyarázta Gagyi Attila.
Fotó: Beliczay László
Az épület történetéről
Vofkori László Utazások Székelyföldön című kötetének leírása szerint a ma álló kastélyt 1817-ben építette Mikó Miklós, majd később az Ugron család birtokába került, és az ők építkezéseinek nyomán nyerte el végső arculatát. Jelenleg műemlék a kései barokk stílusú épület. A kastély múltja egyébként az 1500-as évekbe nyúlik vissza, hiszen akkor helyén a Geréb család udvarháza állt.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!