
Botos kölönte, sebes pisztráng, Petényi-márna, kárpáti ingola, pénzes pér és fejes domolykó. Közülük négy fokozottan védett
Fotó: Beliczay László
Mintegy tíz kilométer hosszan tömegesen pusztultak ki a halak – köztük legalább hat fokozottan védett fajta – a Nagy-Küküllő Deság és Fenyéd közötti szakaszán. A környezetőrség és a vízügyi igazgatóság kivizsgálást indított, a horgászok feltételezése szerint egy hídépítés helyszínén történt a súlyos folyószennyezés.
2018. szeptember 12., 14:122018. szeptember 12., 14:12
Még kedden délután is tömegesen sodorta az elpusztult halakat a Nagy-Küküllő, pedig a folyószennyezés még hétfőn délután történt. A Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász Egyesület hétfőn késő délután kapott bejelentést a halpusztulásról, de a sötétség beállta miatt kedden délelőtt végeztek terepszemlét.
– számolt be a tapasztaltakról Szabó András, a sporthorgász egyesület tagja. Az említett szakaszon 10–15 halfajta él, köztük legalább hat fokozottan védett. Ezek közül a sebes pisztráng a legkevésbé védett, a többi, ritkának számító fajt – a botos kölöntét, a Petényi-márnát, a kárpáti ingolát és a pénzes pért – még tenyésztésekből sem lehet visszatelepíteni, merthogy ezeket nem is tenyésztik – vázolta a helyzet súlyosságát.
– mondja a horgászegyesület képviselője.
A horgászok feltételezése szerint a desági híd építésének helyszínén történhetett folyószennyezés
Fotó: Beliczay László
Abban biztosak, hogy nem mérgezés történt, feltételezésük szerint a Deságra vezető híd újjáépítésének helyszínén cement került a folyóba, attól fulladtak meg a halak. A munkálatokat leállították, ottjártunkkor, kedden délután már senki nem dolgozott a helyszínen,
Legalább 10–15 féle halfaj él a szennyezés által érintett folyószakaszon
Fotó: Beliczay László
A horgászegyesület képviselői a hatóságokat is értesítették a halpusztulásról. Miután a helyi kirendeltségen nem jártak sikerrel,
– tudtuk meg Mărmureanu-Bíró Leonardtól, a Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász Egyesület igazgatójától. A vízmintát már a területi vízügyi hatóság munkatársai vették a folyóból, az igazgató szerint ez nagyon lényeges, hiszen így nemcsak a laborvizsgálat, hanem már a mintavétel is hivatalos.
A haltetemekből viszont egyik hatóság képviselői sem akartak begyűjteni néhány darabot a laboratóriumi vizsgálatokhoz, mondván, az állategészségügyi igazgatóság hatáskörébe tartozik, így
– számolt be Mărmureanu-Bíró Leonard.
Fotó: Beliczay László
Az igazgató szerencsésnek nevezte, hogy az egyesület felkérésére éppen két-három hónapja készített felmérést a folyó élővilágáról egy halbiológus, így lesz összehasonlítási alapjuk a kár pontos felméréséhez és az esetleges kártérítés értékének megállapításához – most ismét megbízást adnak az ichtiológusnak egy hasonló felmérésre.
A Hargita Megyei Környezetőrség vezetője, Balla Izabella kedd délutáni megkeresésünkre megerősítette, hogy halpusztulás történt a Nagy-Küküllőn, de mint mondta, írásos jelentés még nem készült az esetről, ezért későbbre ígért tájékoztatást. Azt is elmondta viszont, hogy
Fotó: Beliczay László
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!