
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI
Késeléses összetűzésbe torkollt egy összejövetel Siménfalván szombatra virradóan. Volt ütlegelés kerítésdeszkákkal, majd késelés is. Három személyt őrizetbe vettek, majd egyikük ellen hatósági felügyeletet rendeltek el – adta hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményben.
2023. január 16., 12:342023. január 16., 12:34
2023. január 16., 14:442023. január 16., 14:44
Veszekedés tört ki szombatra virradóan fél öt körül egy siménfalvi kereskedelmi egységnél két székelyudvarhelyi csoport között: az egyik csoportban hárman voltak (egy 38, egy 33 és egy 21 éves férfi), a másik csoportban pedig öten (20 és 39 év közötti férfiak).
a háromtagú csoport kerítésdeszkákkal ütlegelte az öt másik férfit, majd utóbbiak közül kettőt meg is késeltek. A megkéselt áldozatok orvosi ellátásban részesültek, de
– tájékoztattak a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
A hatóságiak eljárást indítottak erőszakos cselekedetek, közrend és nyugalom megzavarása, illetve veszélyes tárgy jogtalan használata miatt.
A háromfős csoport tagjait előbb huszonnégy órára őrizetbe vették, majd a 38 éves férfi esetében 60 napos hatósági felügyeletet rendeltek el, míg két társa szabadlábon védekezhet.
A kereskedelmi egység ellenőrzése során továbbá az is kiderült, hogy az üzemeltető nem rendelkezik a megfelelő működtetési engedéllyel, így esetében 50 ezer lejes pénzbírságot szabtak ki, valamint több mint 3500 lejt le is foglaltak a hatóságiak.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
2 hozzászólás