
Fotó: Pál Árpád
Székelyudvarhelyen is bemutatták Frigyesy Ágnes újságíró-fotóriporter Az Úr csodásan működik. Erdélyi nagy tanúságtevők, Ferencz Béla Ervin OFM, Tőkés István, Bíró János Antal OFM című kötetét.
2017. május 10., 19:192017. május 10., 19:19
2017. május 10., 19:202017. május 10., 19:20
Az eseményen zömmel olyanok vettek részt, akik ismerték és ilyen formában is emlékezni akartak a 20. századi három tanúságtevőre.
A székelyudvarhelyi városháza Szent István-termében kedden Frigyesy Ágnes az interjúkötet létrejöttéről elmondta, emlékezetes utazások, találkozások köthetők erdélyi útjaihoz. Évtizedes atyai barátság kötötte Tőkés István református lelkészhez, valamint Ervin atyához. Antal atyát Böjte Csaba szerzetes révén ismerte meg. Kapcsolódási pontként említette:
A napokban megjelent kötet anyaga többszöri beszélgetés eredménye. A gazdag fényképanyagot is együtt válogatták össze – számos fotót maga a szerző készített, aki legnagyobb újságírói élményének érzi, hogy megismerhette a három istenszolgát.
Csíkszeredai helyszínek
Frigyesy Ágnes könyvét Csíkszeredában is bemutatják: vasárnap a csíksomlyói kegytemplomban a 10.30-kor kezdődő szentmise után, illetve ugyancsak vasárnap a Millenniumi templomban a 17 órakor kezdődő szentmise után.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!