
Fotó: Erdély Bálint Előd
Autókat vásárol Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, kiigazították a jövő évre vonatkozó adókkal kapcsolatos határozatot, valamint ügyvédet fogadhat a városháza a Hargita Megyei Számvevőszék által megállapított károkozások ügyében – döntötték el a keddi, soron kívüli ülésükön a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők.
2021. október 19., 17:392021. október 19., 17:39
2021. október 19., 19:202021. október 19., 19:20
Három gépjárművet szeretne vásárolni a polgármesteri hivatal – az intézmény műszaki osztályának –, ám a piaci helyzet miatt ezeket nem tudja leszállítani év végéig a gyártó. Ebből az okból
– vezette fel a költségvetés-módosítás első pontját Albert Sándor városmenedzser. Mint mondta, emellett 200 ezer lejt csoportosítanak át utcafelújítási tervekre, így készülve fel a pályázati lehetőségekre. Az erről szóló tervezeteket jóváhagyták az önkormányzati képviselők.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Az RMDSZ-frakció nehezményezte, hogy nem szerepel a napirendek között az intézménynek költségvetés-kiegészítésként utalt egymillió lej hasznosítása, de válaszként azt kapták, hogy erről az október végi tanácsülésen tárgyalhatnak.
A következő napirendi pont részeként a képviselők elfogadták, hogy a korábbi határozatukat módosítva és a törvényeknek eleget téve, az inflációhoz (2,6 százalék) és az euró október elsejei árfolyamához igazítják a helyi adókat és illetékeket. Egy, az Urbanához tartozó területet a város közvagyonába helyeztek át, továbbá szándéknyilatkozatot fogadtak el arról, hogy további négy, a céghez tartozó telek esetében is hasonlóan járnak el.
Ezek után visszavonták a műjégpálya gazdasági mutatóiról szóló korábbi határozatot, majd újabbat, immár a törvényeknek megfelelőt fogadtak el.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Venczel Attila főjegyző kifejtette, hogy tavaly a Hargita Megyei Számvevőszék egy átfogó ellenőrzés során rendellenességeket állapított meg Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalánál, ami szerintük bizonyos esetekben nem felel meg a valóságnak. Éppen ezért több pontban is fellebbeztek, amelynek nyomán például eltörölték egy korábbi területvásárlás esetén megállapított 400 ezer lejes kárt. A szakhatóság szerint azonban további kár érte a várost a legelők áron aluli bérbeadása miatt. Ezzel sem ért egyet az intézmény, így a képviselők többségének jóváhagyása nyomán ügyvédet fognak fogadni a jogorvoslás érdekében.
Fotó: Erdély Bálint Előd
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!