
Sok család már több mint két éve vár arra, hogy magáénak tudhassa a lakást, amelyben él. Archív
Fotó: Barabás Ákos
Mintegy két éve zajlik a munkafolyamat, amelynek révén eladhatóvá válnak a székelyudvarhelyi Cserehát lakótelepi ifjúsági lakások: 254 lakrészről van szó, ezek árszámítása következik most.
2020. március 16., 11:062020. március 16., 11:06
Többlépcsős eladhatósági folyamatot kell végigjárnia a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalnak, amíg a csereháti ingatlanok eladhatókká válnak (a lakók több mint két éve jelezték, többen megvásárolnák a lakásokat, amelyekben évek óta élnek). Első lépésként a tömbházak topográfiai felmérését kellett elvégezni.
„A telekkönyvi bizonylatok kiállítása kétlépcsős folyamat:
Ennek elkészülte után a kataszteri hivatalhoz adták le a területek és épületek telekkönyvezéséhez szükséges dokumentációt” – közölte a hivatal sajtóosztálya. Az első forduló 2018 végén járt le.
a felmérésre azért volt szükség, mert később ezek alapján számítják ki a lakások négyzetméterenkénti árát. Az így összeállt dokumentáció tavaly márciusban előbb a kataszteri hivatalhoz, majd közjegyzőhöz került.
tudtuk meg a sajtóosztálytól. Ennek előfeltétele volt Székelyudvarhely 2020-as költségvetésének elfogadása: mivel a képviselő-testület február 20-án elfogadta a költségvetést, beindulhatott a közbeszerzési eljárás. Mint megtudtuk, jelenleg szerződéskötés előtt áll a polgármesteri hivatal egy szakcéggel, amely elvégzi az energetikai bizonylatok kiállítását. Ezt követően áll össze a lakások teljes dokumentációja, amelyet előbb az önkormányzati képviselő-testületnek kell elfogadnia, majd az Országos Lakásügynökség (ANL) elé terjesztik jóváhagyásra.
A város átvállalja a kiadásokat
Az ügyintézéssel járó összes költséget a város vállalta: az elmúlt időszakban mintegy 100 ezer lejt költött a polgármesteri hivatal arra, hogy elkészülhessen mind a 254 lakás teljes dokumentációja. Az összeg magában foglalja a közjegyzői díjat (mintegy 33 ezer lej), a telekkönyvezési díjat (32 ezer lej) és a topográfiai költségeket is (26 ezer lej). Továbbá, mint azt a sajtóosztály közölte, tavaly több tömbháznál cserepet cseréltek, illetve a fűtésrendszer és a kazánok, valamint a vízhálózaton történt meghibásodások és a kazánház tetőszerkezetének javítási költségeit is az önkormányzat állta. Ezek összköltsége 185 ezer lejre rúg. Egyébként Székelyudvarhelyen idén újabb ifjúsági lakások építése kezdődhet el.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!