
Majdnem megkétszereződik a beutaltak élelmezésére fordítható összeg, igaz, erre részben a drágulások miatt van szükség
Fotó: Barabás Ákos
Javulhat az ellátás minősége a kórházakban, ugyanis egy új kormányhatározat értelmében több pénzt kapnak a beutalt betegek étkeztetésére az egészségügyi intézmények. Ez a költségtétel ugyanakkor kikerül a kórházi szolgáltatások finanszírozási keretéből is, az így felszabaduló összegeket pedig más kiadások finanszírozására fordíthatják a kórházakban.
2022. július 24., 19:342022. július 24., 19:34
Az eddigi értékhez képest jelentősen nőnek a kórházak által a betegek napi étkeztetésére fordítható összegek, ráadásul a finanszírozást is leválasztják a kórházi szolgáltatások költségeire biztosított pénzkeretről, így az többletfinanszírozásként jelenik majd meg a kórházak költségvetésében. A módosításokat, azaz a szolgáltatási csomagok és az egészségügyi szolgáltatásokat meghatározó keretszerződés kiegészítéséről szóló határozatot múlt héten fogadta el a kormány.
„Megemelték a kórházakban biztosított étkeztetés napi értékét. Eddig a finanszírozás úgy történt, hogy mi kifizettük a kórházaknak a szolgáltatások ellenértékét és ők ebből kellett fedezzék ezt az értéket is. Ettől tovafelé már nem így lesz, hanem külön szerződésmellékletet írunk alá a kórházakkal, az alapján átutaljuk számukra ezeket az összegeket, és ez nem számít majd bele abba az értékbe, amelyet a szolgáltatásokért fizetünk. Tehát a szolgáltatási keretből kifizetendő érték felszabadul, így a kórház használhatja azt más célra is” – magyarázta Duda Tihamér, a Hargita Megyei Egészségbiztosítási Pénztár vezérigazgatója az új szabályozás előnyeit.
A betegek napi étkeztetésére jóváhagyott összeg az előző értékhez képest majdnem megduplázódott, és az új előírások értelmében már a június elsejétől az új értékeket alkalmazzák.
A fejadagköltség a biztosított és a nem biztosított bennfekvő betegek esetében egyaránt érvényes.
„Az új szabályozás június elsejétől érvényes, még van tizenöt napja az egészségügyi minisztériumnak és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetőségének, hogy kidolgozzák a szerződésmellékletet és a metodológiát, tehát ez valamikor július végén, augusztus elején meglesz, és akkor természetesen ki fogjuk fizetni ezeket a hónapokat az új szabályozásnak megfelelően.
– fogalmazott Duda Tihamér, hozzáfűzve, számukra most az a lényeges, hogy tudják biztosítani az új szabályozásban meghatározott összegeket a kórházaknak a szolgáltatások ellenértékétől teljesen elkülönítve, ami szerinte mindenki számára jobb lesz.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
szóljon hozzá!