
Az áremelkedés miatt jóval többet kell költenie a városnak a felújításra
Fotó: Borbély Fanni
Még el sem kezdődött, de 14 millió lejjel nőtt a csíkszeredai Nagy István festő sétány felújításának költsége. Ezúttal nem az építőanyagok drágulása miatt, hanem mert kötelezővé vált hozzáadni az összeghez az előre nem látott kiadásokat.
2025. január 15., 09:492025. január 15., 09:49
Feltűnően sokat emelkedett a csíkszeredai Nagy István festő sétány felújításának becsült költsége alig egy év alatt, úgy, hogy az elmúlt három év csak az előkészítéssel telt.

Nem lehet arra számítani, hogy ebben az évben elkezdik Csíkszereda egyik központi lakóövezete, a Nagy István festő sétány teljes felújítását. A műszaki tervek elkészítéséhez és a kivitelezéshez szükséges közbeszerzést csak ezután írják ki.
Míg a 2023 novemberében az önkormányzati képviselő-testület által elfogadott megvalósíthatósági tanulmány 28,7 millió lejes összköltséggel számolt áfával együtt, amelyből a városnak 16,8 milliót kellett volna biztosítania az Anghel Saligny program által juttatott közel 12 milliós támogatás mellé, a helyzet mára teljesen megváltozott.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a város hozzájárulása a beruházáshoz már meghaladja a 30 millió lejt is, az Anghel Saligny program támogatása pedig részfinanszírozássá csökken.
Fotó: Borbély Fanni
Mint megtudtuk, nem az építőanyagok drágulása, vagy a lakóövezetet érintő munkálatok bővítése vezetett ide, hanem egy jogszabályváltozás, amely a támogatásokat nyert beruházások mindegyikét érinti. Ennek lényege, hogy
– vázolta kérdésünkre Korodi Attila polgármester.
Ennek célja, hogy a munkálatok közben felmerülő előre nem látható munkálatok, beavatkozások, illetve más okból jelentkező többletköltségek miatt történő árnövekedés jóváhagyása érdekében ne kelljen a dokumentációkat a minisztériumokhoz küldözgetni, lassítva a folyamatot. Ezt fel lehet használni akkor is, ha közben növekedik a beruházás értéke az infláció, a bérek vagy a munkadíjak költsége miatt – részletezte a városvezető. Kérdésünkre hozzátette,
A Nagy István festő sétányon a közműhálózat cseréje mellett új út- és járdaburkolatok, parkolók készülnek, lesz játszótér, gördeszkások és extrém kerékpárosok által használható pálya készül, a tömbházak mellett pedig gumiborítású futópályát alakítanak majd ki. Új közvilágítási hálózat elkészítésére, térfigyelő kamerák telepítésére, a zöldövezetek felújítására, utcabútorzatra, zárható kerékpártárolókra, új hulladéktárolókra is szükség van, a lakóövezetet északról határoló Szív utcában újabb kerékpárutat terveznek, illetve egy teljesen automatizált közvécé is lesz.
Fotó: Borbély Fanni
A műszaki tervek elkészítéséhez és a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárást nemsokára kiírják, így ha ez befejeződik, a munkálatokat idén el lehet kezdeni. A helyi költségvetésből idén 2,4 millió lej felhasználását irányozták elő erre a beruházásra a tavaly decemberben elfogadott határozatban.

A Nagy István festő sétány felújításának költségeihez járul hozzá a város saját költségvetéséből, meghosszabbították a Goscom távhőszolgáltatóval 5 évre a szolgáltatási szerződést – ülésezett pénteken a csíkszeredai önkormányzati kèpviselő-testület.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás