
Fotó: Feltöltő Keresztény Zenefesztivál
Három nap alatt több mint ötven programot kínáltak a keresztény értékek szerint a hétvégén Gyergyószentmiklóson. Feltöltő Keresztény Zenefesztiválon számos előadás és koncert mellett volt ifi- és gyermekfeltöltő, gasztroutca, kórustalálkozó, keresztény motorostalálkozó, ökumenikus istentisztelet is. Több mint tízezren választották a feltöltődés e formáját.
2022. június 26., 17:392022. június 26., 17:39
2022. június 30., 11:292022. június 30., 11:29
Ismét sokakat mozgatott meg a Feltöltő Keresztény Zenefesztivál Gyergyószentmiklóson, hiszen minden programon meghaladta a résztvevők száma a százat, de voltak koncertek, ahol tízezren is voltak.
Pénteken dr. Pécsi Rita neveléskutató tartott két igazán lélekfeltöltő előadást, a hatékony munkavégzés és a kapcsolataink kulcsa, illetve a rejtett tartalékaink kapcsán. A közkedvelt magyarországi szakember nem titkolta, hogy
és sokszor gondolkodunk úgy a dolgokról, mint a szakállról, vagyis hogy magától értetődően növekszik.
Két szabadtéri kiállítást csodálhattak meg az érdeklődők Gyergyószentmiklós főterén. Kolcsár Béla gyergyószéki templomokat bemutató fotókiállítása és a Pest Megyei Értéktár vándortárlata egész hétvégén sokakat vonzott.
Már az első nap megtelt élettel a Virág lakónegyed lezárt része, a gyermekeket az Iszkiri koncertje mozgatta meg, de fellépett az Independance, a Band'Ora, a Fundamentum és a PZM is. A FeltöltŐ első napja éjszakai fürdőzéssel zárult.
Fotó: Feltöltő Keresztény Zenefesztivál
Minden korosztályra igyekeztek figyelmet fordítani a programok révén. Szombaton reggel
Kárpát-medencei szintű ifjúsági találkozó keretében a fiatalokat szólították meg, akik játék, túrázás, foglalkozások és partizás mellett a lelki motiváció jegyében töltöttek el több órát.
Fotó: Feltöltő Keresztény Zenefesztivál
A Gyerekfeltöltőn is több mint ezer gyermek vett részt, a Művelődési Ház melletti parkban a legkisebbektől a tizenévesekig mindenki talált kedvére való programpontot, miközben az így gyűjtött tálentumokat ugrálóvárra, csúszdázásra, arcfestésre vagy játékra válthatták be.
A motorosok is találkoztak ezen a hétvégén Gyergyószentmiklóson, több mint százan burrogtattak a város utcáin, fogadták az áldást, sőt élményeiket is megosztották az érdeklődőkkel, hogyan jutottak el cigipénzből Mongóliába vagy a családdal a Balkánra.
Fotó: Feltöltő Keresztény Zenefesztivál
Az esti koncerteken több mint tízezren vettek részt, a gyerekkoncert után a Kiút Zenekar, a CSIT Band, Hanna, az Unless, Independance, illetve Pintér Béla szórakoztatta a közönséget, bizonyítva, hogy
A fiatalok éjszakába nyúló teraszpartival zárták a napot.
Fotó: Feltöltő Keresztény Zenefesztivál
Vasárnap délben a több mint másfél órás ökumenikus istentiszteletre a Glory Dicsőítő Zenekar hangolta rá a kétezernél több jelenlévőt.
„Többször rácsodálkoztam már arra, hogy egy olyan korban, amikor a megelőző időkhöz képest sokkal több a szabadidő, jóval kevesebb a fizikai munka, mégis milyen sokan panaszkodunk fáradtságra, kimerültségre.
– fejtegette Keresztes Zoltán, a Szent István római katolikus templom plébánosa, aki szerint a szellemi, lelki fáradtságnak sokféle oka van, ezek közül a legfontosabb, ami az emberségünk lényegéhez kötődik, ez pedig a személytelenség, a szeretet személyes átélésének és viszonzásának hiánya.
Fotó: Feltöltő Keresztény Zenefesztivál
„Amikor Jézus az evangéliumban arra biztat minket, hogy hozzá menjünk, ha elfáradtunk, mert felüdít bennünket, akkor mindenekelőtt a szeretet megélésének lehetőségét akarja nekünk visszaadni” – tette hozzá Keresztes Zoltán atya.
„Sok minden elválaszt Urunk, elválaszt egymástól és elválaszt tőled, ezeket szeretnénk most őszintén megvallani és letenni eléd. Ahhoz, hogy igazán rád tudjunk figyelni, szeretnénk ha hegyeket mozdítanál meg, a közömbösség hegyét, a bűneink hegyét, az előítéletek hegyét, és annyi mindent, ami ott tornyosul és eltakar előled minket, vagy téged mielőlünk” – fohászkodott Mátyás István református lelkész.
Fotó: Feltöltő Keresztény Zenefesztivál
„Csodálatos, hogy ezekben a napokban Gyergyószentmiklóson összesereglett ezrek dicsőíteni szeretnék az Atyát, aki a Fiú által, a Szentlélekben egy közösségben von össze mindenkit. Megtisztelő számomra, hogy ma én is itt lehetek, és együtt dicsőíthetek és tanúságot tehetek. A dicsőítés az emberi léleknek a hangja, amely engedi, hogy az Isten lelke szóljon benne” – fogalmazott prédikációjában Dávid György főesperes-plébános.
Fotó: Feltöltő Keresztény Zenefesztivál
„Bejárjuk az elmúlt napokat. Megállunk a reggeli fohászoknál, a munka fáradtságos, mégis áldásos pillanatainál, az előadások meghittségénél és tanulságánál, az épített örökségünk örökkévalóságánál, a motorosok találkozásánál, a koncertek, a téged dicsőítő dallamok hangjainál, az éjszakai fürdőzésnél, a kisgyermekek tálentumainak felfedezésénél, a megtett túrák elcsendesedésénél, a kórustalálkozó együttléténél, a papokkal, lelkészekkel eltöltött bizalmas beszélgetéseknél, a fiatalok őszinte beszédénél, majd az esti, olykor őrültnek tűnő táncánál, és beleborzongunk, libabőrösök leszünk attól a gondolattól, hogy mi mindezeknek a részesei lehettünk általad. És most a feléd szálló imádságunkban a köszönet és a hála érzése egymásba ölelkezve, mint két szerelmes fiatal lélek, kik tudják, mit jelent kettőből eggyé formálódni” – mondta Kerekes Mónika unitárius lelkész.
Fotó: Feltöltő Keresztény Zenefesztivál
Az istentisztelet alatti perzselő hőséget hirtelen érkező zápor váltotta, amiért szintén hálát mondtak a jelenlévők. Sokan a gasztroutca finomságai mellett folytatták a napot. Az esti órákban is lesznek koncertek, 18 órától Csiszér László és Prazsák László, majd az Eucharist és Mező Misi lép fel, aztán a fesztivált Andelic Jonathan koncertje zárja.
Fotó: Feltöltő Keresztény Zenefesztivál
„Nagyon szép perceket, órákat éltünk át a hétvégén. Végtelenül hálás vagyok, hogy együtt élhettük át a nagy találkozások pillanatait. A közösségben rejlő erő, az egymás iránti szeretet megerősített minket abban, hogy felekezettől függetlenül összetartozunk” – hangsúlyozta Kántor Boglárka, a Feltöltő Keresztény Zenefesztivál egyik főszervezője.
Fotó: Feltöltő Keresztény Zenefesztivál
„Csodálatos megtérésekben, csillogó szemekben, legördülő könnycseppekben, ölelésekben gazdag napokat éltünk meg. Hálás vagyok azért, mert azt érezzük, hogy igény van erre a rendezvényre, nem dolgozunk hiába. A fesztivál megszervezésével az volt a célunk, hogy a Jóisten szeretetét és kegyelmét megmutassuk mindenkinek, főleg azoknak, akik ezt még nem érezték, nem tapasztalhatták meg. Hogy mindenki felfedezhesse, nem a földi értékek tesznek minket boldoggá és örömteli emberekké, hanem a Jóisten végtelen szeretete” – fogalmazott Görgicze Emőke szervező.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!