
Albu István, Kassay Péter és Barti Tihamér. Elégedettek az Egyfeszt rendezvénysorozattal
Fotó: Gergely Imre
Még nem összesítettek mindent, de az eladott jegyek alapján már tudható, hogy több mint tízezer látogatója volt a gyergyószéki Egyfeszt összművészeti fesztiválnak. A szervezők úgy látják, mindenképpen van igény erre a rendezvénysorozatra, és hamarosan elkezdik a második kiadás előkészítését.
2021. augusztus 02., 15:262021. augusztus 02., 15:26
Az elmúlt napok bebizonyították, hogy Székelyföldön helye van egy összművészeti fesztiválnak, és
– fogalmazta meg Barti Tihamér, az RMDSZ Gyergyó területi szervezetének elnöke az Egyfesztet lezáró sajtótájékoztatón. Hozzátette:
Köszönetet mondott a szervezésben résztvevőknek, támogatóknak, önkénteseknek, és a települések polgármestereinek is, amiért bekapcsolódtak a fesztiválba, és így
Kassay Péter főszervező rámutatott, a két év az elméleti tervezésről szólt, a megvalósítást a járvány tette nagyon nehézzé, míg februárban eldöntötték, hogy lesz fesztivál, bármi történjék is, azóta zajlott a tényleges szervezési folyamat. Mindezt úgy, hogy
Fotó: Egyfeszt
Kassay hozzátette, a saját elvárásait felülmúlta a résztvevők létszáma, az eddig ismert adatok alapján biztos, hogy tízezernél jóval többen vettek részt a programokon. A 800 tervezett programpontból a kevés kivétellel mindegyiket meg is tudták tartani. Volt ahol kevesebben vettek részt, de
Bebizonyosodott, hogy nem csak olcsó szórakozást nyújtó eseményekre van igény, van értelme minőségi értéket, művészetet kínálni az embereknek – szögezte le
A Figura Stúdió Színház igazgatója, Albu István, megjegyezve, hogy szinte csoda, hogy ez így megvalósulhatott.
A szervezők elmondása szerint a nagykoncertek közönségének legnagyobb része oltási igazolással rendelkezett, kisebb volt azoknak az aránya, akik igénybe vették a gyorstesztelési lehetőséget. Jó hír az, is, hogy minden egyes elvégzett teszt negatív eredményt mutatott.
– mondták a szervezők.
Fotó: Egyfeszt
Kiemelték, hogy a közönség is elismerést érdemelt, civilizált, kulturált hozzáállással vettek részt a programokon, semmiféle említésre méltó rendbontásról nem tudnak.
Hozzá kell még szoknia Gyergyószéknek az Egyfeszthez, és idő kell még, hogy elmenjen a híre, hogy majd a mostaninál sokkal többen érkezzenek ide. Elindult valami, és jó úton indult el, és ami nagyon lényeges: 2022-ben is lesz Egyfeszt – hangzott még el a kiértékelőn.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás