Hirdetés
Hirdetés

Több mint ezren voltak kíváncsiak a Filmszeredán vetített alkotásokra

•  Fotó: Kelemen Kinga/Filmszereda

Fotó: Kelemen Kinga/Filmszereda

Van igény a mozizásra Csíkszeredában, hiszen több mint ezer néző volt kíváncsi a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztiválon vetített alkotásokra a hétvégén.

Tamás Attila

2017. szeptember 24., 22:432017. szeptember 24., 22:43

2017. szeptember 24., 22:432017. szeptember 24., 22:43

Több filmet is telt ház előtt vetítettek, így többek között a szombati Lengemesék című animációs film vetítésén is megtelt a nézőtér, de a vasárnap vetített Enyedi Ildikó: Testről és lélekről című díjnyertes alkotására is

már pénteken elfogytak a jegyek.

Hirdetés

Minden korosztály találhatott kedvére való programot a Filmszeredán. Míg délután főként a gyerekeket várták rajzfilmekkel, az esti vetítésekre is szépen megtelt a nézőtér. A résztvevők könnyed közönségfilmek mellett kőkemény drámákat is láthattak, többek között Az anyám és más futóbolondok, a #sohavégetnemérős, a 6,9 a Richter-skálán, valamint a Miért én című román és magyar alkotásokat vetítették a hétvégén, de nemzetközi produkciók, mint a Szerelem története is helyet kapott a kínálatban, illetve a Testről és lélekről című Arany medve-díjas film is elért Csíkszeredába.

•  Fotó: Kelemen Kinga/Filmszereda Galéria

Fotó: Kelemen Kinga/Filmszereda

Bepillantás a romániai titkosszolgálat működésébe

Majdnem telt ház előtt vetítették szombaton Tudor Giurgiu: De ce eu című filmjét Csíkszeredában, a Filmszereda – Székelyföldi Mozgókép Fesztiválon. A megtörtént eset alapján készült, a román titkosszolgálat működésébe betekintést nyújtó alkotás vetítését követően Vágási Emőkével, a film társproducerével beszélgetett Csiszér András, a filmfesztivál egyik szervezője. Vágási elmondta, amikor Tudor Giurgiu és felesége, Oana Giurgiu megkeresték őt, a film története már a legapróbb részletekig ki volt dolgozva. Számára – jogász végzettségűként – egy igazságkeresőről szóló film nagyon izgalmasnak tűnt, ezért örömmel vett részt a produkcióban.

•  Fotó: Kelemen Kinga/Filmszereda Galéria

Fotó: Kelemen Kinga/Filmszereda

Az eredetileg a 2015-ös Berlinale Filmfesztiválon bemutatott film kapcsán Vágási Emőke elmondta, hogy tulajdonképpen ez Tudor Giurgiu saját története, hiszen a Román Televízió élén őt sem hagyták, hogy megreformálja a rendszert, és a filmje főszereplőjéhez, Cristian Panduruhoz hasonlóan őt is meghurcolták és félreállították. A fiatal ügyész történetével az ő meghurcolását követően találkozott, és teljesen tudott azonosulni vele, ennek is köszönhetően tette túl magát az őt ért megpróbáltatásokon,

úgy volt ezzel a történettel, hogy el akarta mesélni.

Ebben Vágási Emőke az igazságharcos történetét látja, mint fogalmazott, a film arról szól, hogy mit teszel meg azért, hogy az igazadat kivívd. Arról is szól, hogy a rendszer ellen mennyire lehet megvívni ezeket a harcokat – tette hozzá Csiszér András. A társproducer szerint a történetet mindenki érti, mert a román társadalomról is ad egy korképet. Elmondta, az alkotással számos fesztivált bejártak, és még az Európai Parlamentben is vetítették.

•  Fotó: Kelemen Kinga/Filmszereda Galéria

Fotó: Kelemen Kinga/Filmszereda

A filmek között és alatt a Majláth Gusztáv Károly téren berendezett fesztiváludvarban helyi zenekarok léptek fel, a The Crazy Plumbers, a Four People One Pack, a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, a Friday Rehab, az Evilági és a Party Brass Band szórakoztatták zenéjükkel a közönséget.

A Filmszereda hétfői programja

Hétfőn 15 órától Legendárium-rajzfilmet vetítenek, 16 órától gyermektáncház lesz. 16 óra 45 perctől az Olli Mäki legboldogabb napját (2016., r.: Juho Kuosmanen), 18:30-tól az Érettségit (Bacalaureat) (2016, r.: Cristian Mungiu) vetítik, 20 órától Szabó Enikő és barátai koncerteznek, majd 21 óra 15 perctől a Hajnali láz (2015, r.: Gárdos Péter) című filmet mutatják be. A részletes program elérhető az esemény Facebook-oldalán. Jegyek a bilete.ro oldalon és a Csíki Játékszín előterében felállított Filmszereda-standnál kaphatók.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Marosvásárhelyre vitték helikopterrel a munkást, akinek becsípte a karját a futószalag

Büntetőeljárást indítottak a rendőrök a csütörtök reggel a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben egy fafeldolgozó üzemben súlyosan megsérült munkás ügyében. Az esetről értesítették a területi munkaügyi felügyelőséget is.

Marosvásárhelyre vitték helikopterrel a munkást, akinek becsípte a karját a futószalag
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egy hamis Netflix-üzenet is elég lehet, hogy meglopják a gyanútlan felhasználót

Hamis Netflix-üzenetekkel próbálják kicsalni a felhasználók bankkártyaadatait. A csalók sikertelen előfizetési díjra és a fiók felfüggesztésének veszélyére hivatkoznak – figyelmeztet a kiberbiztonsági igazgatóság.

Egy hamis Netflix-üzenet is elég lehet, hogy meglopják a gyanútlan felhasználót
2026. november 05., csütörtök

Bombafenyegetés egy Romániába érkező Wizz Air-járaton

Válságstábot hoztak létre a bukaresti Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, miután bombafenyegetés érkezett egy Milánóból érkező Wizz Air-járat fedélzetén.

Bombafenyegetés egy Romániába érkező Wizz Air-járaton
2026. november 05., csütörtök

Eszméletlen állapotban találták a munkást, akinek leszakította a karját egy munkagép

Sürgősségi orvosi ellátást nyújtottak egy férfinak csütörtök reggel a SMURD mentőegységei, miután a karját leszakította egy munkagép egy fafeldolgozó üzemben, a Beszterce-Naszód megyei Ilvatelek községben.

Eszméletlen állapotban találták a munkást, akinek leszakította a karját egy munkagép
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyilvánosságra hozott ügynökaktákban hálózati személyként

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyitottaktak.hu adatbázisában – közölte az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) csütörtökön a Facebook-oldalán.

Informatikai hiba miatt jelent meg Lezsák Sándor neve a nyilvánosságra hozott ügynökaktákban hálózati személyként
2026. november 05., csütörtök

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról

Csütörtökön, november 5-én vetítik először A Székely Hadosztály történetei című dokumentumfilmet. Több ponton kötődik hozzánk, hiszen anyagának nagyobb része Gazda József tanár gyűjtéséből származik, de egyik rendezője is kézdivásárhelyi születésű.

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról
Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról
2026. november 05., csütörtök

Hiánypótlás: film a Székely Hadosztályról

2026. november 05., csütörtök

Kormánybuktatás előtti államtitkárok térnek vissza a pozíciójukba

Luca Niculescu kormányfő új államtitkárokat nevezett ki a szállítási, a munkaügyi, a gazdasági és az európai beruházások és projektek minisztériumba.

Kormánybuktatás előtti államtitkárok térnek vissza a pozíciójukba
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Újabb tömeges leépítés az erdélyi iparvállalatnál, főként a termelésben dolgozókat küldik el

Az erdélyi RAAL iparvállalat kétszázötven dolgozót bocsát el, a cég az idén már harmadszor hajt végre csoportos létszámleépítést – írja az MTI a román Profit.ro gazdasági portál nyomán.

Újabb tömeges leépítés az erdélyi iparvállalatnál, főként a termelésben dolgozókat küldik el
2026. november 04., szerda

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra

A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.

Elindult a jelentkezés a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztiválra
2026. november 04., szerda

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke

Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.

Az USA védelmi politikáért felelős államtitkárával tárgyalt Románia elnöke
Hirdetés