
Hazafelé tartó csorda. Nem kell tovább várakozniuk az állattartóknak, fogadják támogatáskérelmeiket
Fotó: Veres Nándor
Az eddig várakozni kényszerült állattartó gazdák e hét elejétől letehetik támogatáskérelmeiket. Hargita megyében márciustól eddig több mint 11 ezer gazda 50 ezer hektárnyi területre igényelt juttatást a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökségtől. Megyeszinten napi 600 igénylést fogadnak.
2017. április 10., 11:542017. április 10., 11:54
A Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) munkatársai folyamatosan veszik el az egységes mezőgazdasági támogatáskérelmeket is a megyei gazdáktól. Március elejétől múlt hét végéig 11 300 kérelmet fogadtak el a várt 26 530 igénylésből, azaz a teljes kérelemszám 43 százalékát.
Ez az országos átlag 45 százalékához képest gyengébb eredmény. Eközben a területméreteket tekintve az országos átlaghoz (19%) képest jobban teljesített a megye, itt ugyanis a becsült 180 ezer hektárnyi területből 50 ezer hektárra (28%) már letették támogatásigénylésüket a gazdák.
– véleményezte az adatokat Haschi András. Az APIA megyei vezetőjének meglátása szerint megfelelő ütemben haladnak a kérelmek elvételével, most már napi 600 igénylést fogadnak megyeszinten.
Vannak olyan települések, ahol már korábban elvettek minden területalapú támogatásigénylést, így esetükben az elmúlt napokban nem volt leadott kérelem, hiszen az állattenyésztőknek várniuk kellett. E hét elejétől viszont már az állattartók kérelmeinek fogadását is lehetővé teszi az informatikai rendszer – hívta fel a figyelmet az intézményvezető. Véleménye szerint az elkövetkező 25 munkanap – az ünnepnapokat leszámítva – elegendő lesz ahhoz, hogy a határidőig minden érdeklődőtől elvegyék a kérelmeket.
Ki, hol igényelhet?
Az igazgató ismételten hangsúlyozta, akik csak állattenyésztési támogatásokat igényelnek, azok az APIA megyei székhelyén, tehát Csíkszeredában tehetik le kérelmeiket, ahogyan az 50 hektárnál nagyobb területen gazdálkodóknak is a megyeszékhelyre kell jönniük ez ügyben. Akik viszont 50 hektárnyi területnél kisebbel rendelkeznek, illetve területalapú és állattenyésztési támogatást is igényelnének, azoknak a területi irodákban is van lehetőségük erre: az alcsíkiak Csíkszentmártonban, a felcsíkiak a csíkszeredai területi irodában, emellett Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Székelykeresztúron és Maroshévízen.
Itatás. A 2015-ös támogatási pénzeket teljes mértékben kifizették a gazdáknak
Fotó: Kristó Róbert
Egy miniszteri döntés értelmében idén nem lesz késedelmi időszak a kérelmezésre, azaz aki május 15-éig nem keresi fel az ügynökséget igénylésével, annak nem lesz lehetősége napi egyszázalékos késedelmi kamat fejében később megtenni azt. Érdemes tehát az érintetteknek a programálásoknak megfelelően mihamarabb élni az igénylési lehetőséggel.
A hónap végéig adhatják le a 2017-es év első negyedévére vonatkozó gázolajár-támogatási kérelmet a gazdák – tudtuk meg Haschi Andrástól. Az igazgató a mezőgazdasági támogatásigénylési időszakra való tekintettel arra biztatja az érintetteket, hogy még a héten keressék fel az ügynökséget, és tegyék le a szükséges iratokat. Az előzetes kérelmek tükrében mintegy 480 mezőgazdálkodót várnak az ügynökség munkatársai. Érdeklődésünkre azt is elmondta az igazgató, hogy az eddigi literenkénti 1,79 lejes támogatáshoz képest, idén 1,41 lejt térítenek meg a mezőgazdasági munkálatokhoz elhasznált üzemanyag literenkénti árából. A gázolajár-támogatási programra jóváhagyott keretösszegről a kormány márciusi utolsó ülésén döntött.
A 2015-ös támogatási pénzeket teljes mértékben kifizették a gazdáknak, amennyiben valaki úgy gondolja, hogy ő azt nem kapta meg, az keresse fel az APIA csíkszeredai székhelyét, hogy tisztázni tudják a kérdéseket – emelte ki az intézményvezető. Megjegyezte, a 2016-os egységes mezőgazdasági támogatások folyósítása is a végéhez közelít: mindössze ezer olyan gazda van, aki nem kapta meg a kért juttatások teljes értékét. Közöttük vannak olyanok, akik már egy-egy támogatási formára megkapták a pénzt, de nem mindent.
mivel egyes esetekben a tavaly elvégzett úgynevezett teledetekciós ellenőrzés eredményeivel nemrég szembesítették a gazdákat, vagy mert olyan vállalásokat tettek, amit a tél után tudnak csak felmérni a szakemberek.
– avatott be Haschi András.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!