
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Nagy nyomást helyez a háromszéki kórházakra, hogy egyre több alkalmazott kerül otthoni elkülönítésbe a koronavírus miatt.
2022. február 02., 18:232022. február 02., 18:23
András-Nagy Róbert, a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója szerdán sajtótájékoztatón elmondta, több mint ötven munkatársuk van elkülönítésben, mert megfertőződött a gyerekük, kapcsolatba kerültek fertőzött rokonokkal, vagy ők betegedtek meg. Ez egy jelentős kiesés, hiszen a kórház amúgy is folyamatosan szakemberhiánnyal küzd, emiatt
Hétfőtől csak a sürgősségi eseteket utalják be a kórházba, a krónikus betegek sebészeti beavatkozásait elhalasztják, csak akkor műtik meg, ha a halasztás súlyosbítja a beteg állapotát. Az átszervezés a betegek biztonságát is szavatolja, ugyanakkor tehermentesíti az alkalmazottakat. Az igazgató arra számít, hogy a korlátozásokat csak februárban kell életbe léptetni, márciusig lecseng a járvány ötödik hulláma.
– mondta András-Nagy Róbert. Hozzátette, hasonló a helyzet a megye minden kórházában, ezért arra kérik a lakosságot, tartsák be az óvintézkedéseket, mert ha sokan megfertőződnek, elkerülhetetlenül többen kerülnek kórházba. Arra is kitért, hogy a sürgősségi osztály túlterhelt, napi átlag száz esetet látnak el, ennyi a járvány előtt volt.
Az igazgató felhívta a figyelmet, hogy a sürgősségi osztály nem tesztelési központ, ne terheljék az ott dolgozókat, ha csak azt szeretnék kideríteni, fertőzöttek vagy sem. A sürgősséget csak az vegye igénybe, akinek valóban sürgős ellátásra van szükség, egyébként a háziorvosokhoz kell fordulni segítségért, tesztelésért, vagy az egészségügyi igazgatóságot lehet értesíteni, ha felmerül a fertőzés gyanúja.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
A Szent Miklós Napok keretében december 5-én rendezik meg Gyergyószentmiklóson a 15. Kárpát-medencei Disznótoros Fesztivált és Süteménymustrát. A szervezők már várják a baráti társaságok, közösségek jelentkezését a főzőversenyre.
Nicușor Dan államfő szerdán a Cotroceni-palotában fogadta az Egyesült Államok védelmi politikáért felelős államtitkárát, Elbridge Colbyt, akivel a fekete-tengeri térség biztonságáról is tárgyalt.
Zsófia román királyi hercegnő szerdán a marosvásárhelyi Talentum Alapítványhoz látogatott, ahol másfél órát töltött a gyerekekkel, önkéntesekkel és munkatársakkal. Elismeréssel hallgatta a 33 éve működő szervezet reményt adó munkájának bemutatását.
Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.
A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.
A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.
Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.
Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.
Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.