
Két mérőszerkezetet a Tanulók Háza egyik szakkörén szereltek össze, bevonva a fiatalokat is a munkába
Fotó: Marosszéki Közösségi Alapítvány
A levegő minőségének pontos mérése, valós eredmények összesítése érdekében Marosvásárhelyen tizenhárom levegőmérőt fognak üzembe helyezni. Ebből nyolcat felszereltek, hat már működik is, percre pontosan lehet követni az általuk küldött adatokat.
2020. március 05., 11:012020. március 05., 11:01
A kezdeményező Marossszéki Közösségi Alapítvány vezetője, Gál Sándor a Székelyhonnak elmondta, adományokból sikerült eddig tizenhárom levegőmérő alkatrészeit megvásárolni. Mint kiemelte, fontosnak tartották, hogy valós értékek alapján lehessen pontos ismereteket szerezni a marosvásárhelyi levegő minőségéről, szennyezettségéről. Éppen ezért
„Azért tartottuk fontosnak, hogy pontos adatokat közvetítő levegőmérőket szereljünk, mert az eredmények alapján lehet tanulmányokat készíteni, a környezetvédelem fontosságát hangsúlyozni, és láthatjuk, hogy hol milyen szennyezés van” – mondta Gál Sándor.
A Marosszéki Közösségi Alapítvány elnökétől megtudtuk, a mérések eredményeit a pulse.eco honlapon lehet megnézni, rászűrve a Marosvásárhely településre.
Több nagyvárosban hasonló mérőeszközöket használnak, és azoknak már konkrét hozadéka is volt. Például, amikor a mérők azt mutatták, hogy Bukarestben egy bizonyos helyen nagyon nagy a szennyezettség, akkor a civilek jelentése nyomán kiszállt oda a környezetőrség és megbüntették az illegálisan szemetet égető személyeket. De más városokból is jelezték, hogy
„Marosvásárhelyen eddig két helyen mérték a levegőt a környezetvédelmi ügynökség szerkezetei, amikor működtek. Van még egy mérőeszköz a Köteles Sámuel utcában, de annak nem megbízhatók a mérései. Ezek a mérők pontosak, és a mért értékeket visszamenőleg is követni lehet. Az lenne a jó, ha városszerte legalább 20–25-öt tudnánk felszerelni, de erre egyelőre nincs anyagi lehetőségünk. Azokat használjuk, amelyek már működnek, illetve amelyeket az elkövetkező napokban szerelnek majd össze és kerülnek a helyükre” – részletezte az alapítvány vezetője.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!