
A marosvásárhelyi Művészeti Gimnáziumban is megüresedett az igazgatói állás. Archív
Fotó: Haáz Vince
Összesen 73 iskolaigazgatói és aligazgatói tisztség maradt üresen Maros megyében, amelyeket versenyvizsga nélkül, iratcsomóik leadásával foglalhatnak el a jelentkezők. A tanfelügyelőség igazgatótanácsa dönti el, ki lesz a megfelelő iskolavezető a 2020–2021-es tanévre. Hargita megyében csupán két iskolában keresnek új igazgatót.
2020. augusztus 11., 14:202020. augusztus 11., 14:20
Két éve még úgy tűnt, stabilizálódott végre az iskolavezetők helyzete a négy évvel ezelőtti sokat vitatott versenyvizsgák okozta káosz után, legalábbis az akkori igazgató- és aligazgatóváltások alacsony száma azt jelezte. Maros megyében azonban számos iskolaigazgatói és aligazgatói állás maradt üresen 2016-ban, van ahol azért, mert nem sikerült a jelentkezők versenyvizsgája, néhol azért, mert senki nem jelentkezett az állásra.
Most összesen 73 iskolavezetői állást hirdetett meg a tanfelügyelőség a megyében, ebből 43 igazgatói és 30 aligazgatói tisztség. Ezeket
„Az ország vészhelyzeti állapota miatt a vizsgát felfüggesztették, ezért vizsga nélkül, iratcsomóik alapján foglalhatják el a megpályázott állásokat a jelentkezők. Augusztus 10–14. között adhatják le a kérelmeiket és dossziéikat a tanfelügyelőség titkárságán, hogy elfoglalják a megüresedett állásokat a 2020–2021-es tanévre. Az iratokat a tanfelügyelőség igazgatótanácsa kiértékeli, a főtanfelügyelő javaslatban jelöli meg a vezetőket a csatolt iratok alapján, az igazgatótanács pedig megadja az engedélyt az állások elfoglalására” – magyarázta el az állások betöltésének részleteit Irimie-Matei Camelia, a tanfelügyelőség sajtófelelőse.
Általában azok jelentkeznek az iskolavezetői állásra, akik eddig is ugyanezt a tisztséget töltötték be az adott tanintézményben, de előfordul, hogy „újoncok” is jönnek.
Amennyiben többen jelentkeznek egy tisztségre, a tanfelügyelőség igazgatótanácsa dönti el a leadott iratok alapján, hogy melyik jelentkező kapja meg az állást – tájékoztatott a tanfelügyelőség sajtófelelőse.
Maros megyében nyolc oktatási intézményben – a szászrégeni, nagysármási, mezőbándi, segesvári, nyárádtői, héjjasfalvi és nagyernyei iskolákban – az igazgatói és az aligazgatói széket is megpályázhatják a jelentkezők. Marosvásárhelyen a Transilvania Kereskedelmi Szakközépiskola, a Művészeti Gimnázium, az Aurel Persu Szakközépiskola és a Liviu Rebreanu Általános Iskola is igazgatóra vár – derül ki a tanfelügyelőség honlapján közzétett adatokból.
Hargita megyében mindössze két iskolában keresnek új igazgatót, a homoródalmási tanintézetben és a székelyudvarhelyi Benedek Elek Elméleti Líceumban. Utóbbi helyen szeptember elsejétől nyugdíjba vonul az iskolavezető, ezért kell új igazgató. Itt van már jelölt, csak még nem nevezték ki, de Homoródalmáson még keresik az új igazgatót, ahol úgy tűnik, több jelentkező is van a tisztségre – magyarázta a Hargita megyei helyzetet Demeter Levente főtanfelügyelő. A tanfelügyelőség bizottsága a helyi tantestülettel konzultálva közösen dönti el, hogy ki lesz az igazgató a következő egy évre, vagy amíg a minisztérium újabb vizsgát ki nem ír.
A versenyvizsgásoknak még nem járt le a 2016-ban elnyert szerződésük, ahol pedig egy évre nevezik ki, ott az iskolák tantestületével konzultálva javasolnak egy személyt, aki egy saját felelősségre írt nyilatkozatban jelzi, hogy elvállalja a tisztséget, és ez alapján nevezi ki a tanfelügyelőség. Az esetek többségében ez már júliusban meg is történt – tudtuk meg Demeter Leventétől.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
szóljon hozzá!