
A Termés utcából nem lehet többé a Székelykakasd felé vezető Március 8. utcába térni
Fotó: Rab Zoltán
Érdemes figyelmesen vezeti a várost jól ismerő gépkocsivezetőknek is Marosvásárhelyen, mert elég gyakran vannak irányváltozások. A közlekedésügyi bizottság alkalmanként tíznél több kérést elemez, és legalább felüket jóvá is hagyja, így további változásokra számíthatnak az autósok.
2022. július 12., 08:582022. július 12., 08:58
2022. július 12., 11:342022. július 12., 11:34
Miután több átjárónál kis szigeteket alakítottak ki, hogy ne parkolhassanak a gépkocsikkal az átjárók közvetlen közelében, a napokban újabb változásokat léptettek életbe Marosvásárhelyen.
A városháza sajtóirodája szerint július 7-étől azok, akik a Somostetőről érkeznek lefele, a Nyár utcából a Klastrom (Mihai Viteazul) utcába csak jobb irányba térhetnek. Ez azt jelenti, hogy
Fotó: Rab Zoltán
Két változást is eszközöltek a több kisebb koccanást és jelentős forgalmi dugót okozó Dózsa György utcai útkereszteződésnél is. Itt, mint ismert, a kétszer két sávos Dózsa György utca egyik felén a Székelykakasd felől érkező Március 8. utca van, a másik felén pedig a Termés utca. Korábban szó volt arról, hogy esetleg ide egy jelzőlámpát szerelnének, de túl közel van az autópálya leszállósávja és az ide kialakított körforgalom a Metro üzletnél, így ezt az ötletet nem tartották megvalósíthatónak. Így végül a közlekedésügyi bizottság által meghozott, a rendőrség által jóváhagyott változások a következők:
Mindkét esetben a gépkocsivezetők el kell menjenek a Metro üzlet szomszédságban levő körforgalomhoz, és onnan kell tovább haladjanak az úti céljuk felé.
Fotó: Rab Zoltán
A marosvásárhelyi városháza honlapján tanulmányozni lehet a közlekedésügyi bizottság múlt heti döntéseit. Ezekből kiderül, hogy
Több esetben szóba került a kerékpársávok kialakítása, többek között a Vársétányon, de a Jeddi utcában is, ezek esetében még nem született végleges döntés.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
szóljon hozzá!