
2500 és 8500 lej között váltakozik egy-egy kapu felújítására szánt összeg
Fotó: Barabás Ákos
Öt udvarhelyszéki és hét Csík térségi székely kaput újítanak fel egy, a Hargita Megyéért Egyesület által pályázott ötmillió forintos projekt segítségével. A székely kapuk állapota sokat romlott az utóbbi évek időjárási viszontagságai miatt, ezért indokolt mielőbbi felújításuk.
2017. október 02., 18:552017. október 02., 18:55
A szejkefürdői Orbán Balázs-kapu, továbbá
– derült ki a Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálatától kapott tájékoztatásból. A projekt előzményeként a székely kapuk felújítását célzó értékmentő tevékenységet a máréfalvi Kőlik Egyesület végezte, ehhez csatlakozott 2009-ben a megyei tanács azzal a céllal, hogy a kapumentő programot az egész megyére kiterjeszthesse. Ehhez a partnerséghez csatlakozott később a Hargita Megyéért Egyesület, amikor a felújításokat nem lehetett a megyei tanács direkt támogatásával folytatni. Azóta a Magyar Kormány Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. karolta fel és támogatja pályázati úton a felújítási munkát, valamint a hozzá tartozó szakdokumentáció elkészítését.
Fotó: Barabás Ákos
Jövő év májusáig újabb tizenhárom székely kaput újítanak fel. Ennek szükségességét az indokolja, hogy
– áll a szerkesztőségünk kérdéseire érkezett válaszlevélben. Természetesen ahhoz, hogy a felújítás elkezdődhessen, bizonyos feltételeknek teljesülniük kell:
Érdekesség, hogy a felújítandó kapuk között van egy csíkkozmási falazott, fedeles kapu is, amelyet a Magyar Néprajzi Lexikon együtt emleget a székely kapukkal, vagy az Orbán Balázs által 1888-ban építtetett székely kapu, amely most a legnagyobb székely sírjánál áll.
Fotó: Barabás Ákos
A munkálatok elkezdését egy együttműködési szerződés aláírása előzi meg, amit az egyesület és a kaputulajdonosok kötnek. Ezt a fafaragó, illetve restaurátor szakember munkája követi, a tényleges javítási, restaurálási munka pedig a kapu állapotától függően a helyszínen vagy a mester műhelyében zajlik majd.
– fogalmazott a sajtóosztály. Azt is megtudtuk, hogy leggyakrabban a tetőszerkezet és a lábak szorulnak teljes felújításra (zsindelyes, esetenként cseréppel fedett galambdúc, új ráklábak), de ahol szükség van rá, a festést is felfrissítik.
Jelen projekt összköltségvetése ötmillió forint. A sajtóosztálytól azt is megtudtuk, hogy egy kapu felújítása, a szükséges alapanyagokkal és a munkadíjjal együtt, 2500 és 8500 lej között váltakozik, az elvégzendő munka, az önrész, a helyi hozzájárulás és kellékek függvényében, az előzetes költségbecslés alapján.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
szóljon hozzá!