
Csakis székely tehet anyaországi személyt Tiszteletbeli Székellyé
Fotó: Kovács Eszter
Tizenkettedik alkalommal adták át a Tiszteletbeli Székely címeket: a kitüntetést olyan anyaországi személyek vehették át Oklándon, akik erejükön felül tettek a határon túli, kifejezetten a székelyföldi magyarság érdekében.
2018. október 14., 15:522018. október 14., 15:52
Kövér László, a magyar Országgyűlés elnökének jelenlétében az oklándi unitárius templomban nyújtották át újabb tizenkét magyarországi személynek a Tiszteletbeli Székely díjat. A szombati ünnepség délelőtt huszárok vezette felvonulással kezdődött, majd az ünneplő közösség a faluközponton átvonulva a helyi, éppen felújítás alatt álló templomba vonult. A templomudvarban a magyar nemzeti lobogó mellé, új zászlórúdra húzták fel a székely zászlót, majd Pásztor Márk színművész rövid zenés műsora következett.
A zsúfolásig megtelt templomban Kelemen Levente ünnepi istentiszteletet tartott: az oklándi unitárius lelkipásztor egyébként a több mint egy évtizede alapított Tiszteletbeli Székely díjak egyik kezdeményezője volt. Amint a szertartás után azt Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke elmondta:
„A Tiszteletbeli Székely cím eszköz ennek az üzenetnek a közvetítésére. Ugyanis két hídfőre építhetjük a magyarok együvétartozását: az anyaországi magyarokra és Székelyföldre. Ennek mától önök is a nagykövetei” – fordult a kitüntetettekhez Szász.
Fotó: Kovács Eszter
Idén dr. Bajnai István, dr. Gaál Gergely, Hecker Walter, Kurucz János, Mamuzsich László, Muhari Zoltán, Pánczél Károly, dr. Polgári András, Somogyi Győző, Tatai Tamás, Tóth Zoltán és Virág Csaba vehették át a Tiszteletbeli Székely címeket. A maga is Tiszteletbeli Székely címet viselő házelnök (aki egyébként a budapesti Székely Bál fővédnöke is) beszédében felelevenítette az ismert mondást, hogy
majd hozzátette, anyaországit pedig csakis a székely tehet Tiszteletbeli Székellyé.
Az oklándi közösség, valamint a folyamatban lévő templomfelújítás elősegítőit, támogatóit egy-egy cseréppel „jutalmazta” Kelemen Levente lelkész, az esemény zárásaként pedig közös ebédre invitálta a jelenlévőket.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
szóljon hozzá!