
Az EMNP-s megyei önkormányzati képviselők szerint Borboly Csaba a saját szabályai szerint vezeti a tanácsüléseket
Fotó: Gecse Noémi
„Az Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei önkormányzati képviselőiként tiltakozunk Borboly Csaba megyei tanácselnök azon gyakorlata ellen, ahogyan a megyei tanácsüléseket – akár rendes, akár rendkívüli ülésekként – összehívja” – adnak hangot elégedetlenségüknek az Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei önkormányzati képviselői.
2020. május 05., 16:112020. május 05., 16:11
2020. május 05., 16:182020. május 05., 16:18
Mint azt arról a szerkesztőségünknek is elküldött közleményükben felhívják a figyelmet, Hargita Megye Tanácsának ülésein rendszeresen előfordul, hogy:
az ülések kiközölt kezdési időpontját az utolsó percben megváltoztatják;
a törvényes határidővel kiközölt első változatú napirend az ülés időpontjáig még többször változik, a tanácsülések előtt félórával, percekkel – sőt, akár a hivatalos kezdés után is – küldenek még elektronikus úton anyagokat a napirendhez;
a megyei költségvetés módosítására, valamint a városoknak és községeknek leosztandó pénzre vonatkozó határozattervezeteket utolsó pillanatban kapjuk kézhez, gyakorlatilag lehetetlenné téve a megfelelő tanulmányozást és érdembeli módosító javaslatok megtételét.
Mint a Sándor Krisztina, Nagy Pál és Zakariás Zoltán Hargita megyei önkormányzati képviselők által aláírt dokumentumból kiderül, bár napirend előtt az ellenzéki képviselők rendszeresen hangot adnak emiatt elégedetlenségüknek,
Hozzáteszik: a koronavírus okozta járvány miatti szükségállapot beállta óta a megyei tanács online gyűlésezik, a gyűléseket immár élőben lehet követni Facebookon.
„Azóta hatványozottan érvényes mindaz, amit fent megírtunk: mind a gyűlések időpontja, mind pedig azok napirendje és az azokhoz tartozó anyagok módosításokkal és az utolsó percekben jutnak el a megyei önkormányzati képviselőkhöz, sőt, a megyei tanács elnöke még több olyan bemutató anyagot – ezeket a megyei önkormányzati képviselők is csak akkor és ott látják először – készíttet elő a megyei tanácsülésekre, amelyek célja mindenekelőtt külső kommunikációs jellegű, amivel a megyei tanácselnök a megyei tanács működését változatlanul alárendeli saját, egyszemélyes politikai kommunikációjának.
– fejtik ki álláspontjukat – ahogy ők fogalmaznak –, a Borboly-féle vezetői gyakorlat kapcsán.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
2 hozzászólás