
Több késszúrással öltek meg egy férfit péntek délután Csíkszeredában, a helyszínen órákon át nagy erőkkel zajlott a helyszínelés. A gyanúsítottat – az áldozat testvérét – elfogták.
2017. április 28., 21:272017. április 28., 21:27
2017. április 29., 13:032017. április 29., 13:03
Egyelőre tisztázatlan körülmények között alakult ki nézeteltérés a testvérpár között egy tömbházlakásban, aminek következtében a feltételezés szerint
Értesüléseink szerint a gyanúsított elhagyta a helyszínt és a városban bolyongott, míg a véres ruháit látván a járókelők nem riasztották a hatóságokat. A rendőrök a központban fogták el, értesüléseink szerint nem ellenkezett, nem fejtett ki ellenállást.
Mint Péter Szilárdtól, a megyei mentőszolgálat vezérigazgatójától megtudtuk, a 47 éves sérült többszörös – fején és combján elszenvedett – sérülései miatt, a vérveszteségtől halt meg. A mentősök többször is megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel.
Péntek este Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője érdeklődésünkre elmondta, a nyomozást vezető ügyész kérésére egyelőre nem közölhet részleteket a gyilkossággal kapcsolatosan, egyelőre attól is elzárkózott, hogy megerősítse az értesüléseinket.
A tragédia helyszínén egyébként órákon át zajlott a bűnügyi nyomrögzítés.
Fábián Orsolya, a gyilkosságot vizsgáló ügyész portálunk érdeklődésére szombaton megerősítette, hogy a testvérek péntek délután spontán vitába keveredtek, az összetűzés nyomán pedig a 49 éves férfi megkéselte öccsét. A legsúlyosabb sebet combján ejtette, az áldozat elvérzett. A gyanúsítottat 24 órás őrizetbe vették, szombat délután pedig előállítják a törvényszéken, kérve harminc napos előzetes letartóztatásba vételének elrendelését. Mint az ügyésztől megtudtuk, több szemtanú is látta a férfit, amint elhagyta a Hargita utcai tömbházlakást, a gyilkosság helyszínét.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök csütörtökön kijelentette, hogy jövő héten újraindulhat az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) kibertámadás miatt leállt tevékenysége.
Nőtt a bejelentett családon belüli erőszakos esetek száma Hargita megyében: az év első felében 261 bűncselekményt jegyeztek, szemben a tavalyi azonos időszak 199 esetével. A rendőrség szerint az áldozatok nagyobb bizalommal fordulnak a hatóságokhoz.
Újabb két korszerű és környezetbarát bölcsődét adtak csütörtökön át Hargita megyében. Az új intézmények Siménfalván, valamint Csíkszentgyörgy községben, Csíkbánkfalván épültek.
A természettudományok és a matematika-informatika szakokra volt a legnehezebb idén bejutni a nyolcadik osztályt végzetteknek Székelyföldön. A magyar tagozaton 8,80 volt a legmagasabb utolsó bejutási átlag az egyik székelyföldi líceumban.
A Henley Passport Index júliusi adatai szerint a román útlevél a 11. helyen áll a világon, ami Románia eddigi legjobb helyezése ebben a rangsorban – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Cătălin Predoiu ügyvivő belügyminiszter.
Aláírták a gyergyószentmiklósi Mobilitás 2 projekt kivitelezési szerződését, így augusztusban kezdődhetnek a munkálatok. A közel 15 millió lejes beruházás többek között útfelújítást, új járdákat, parkolókat és zöldfelületek rendezését is magában foglalja.
Több mint 23 köbméter, eredetét igazoló okmányok nélküli faanyagot találtak a rendőrök egy Hargita megyei erdészeti vállalkozásnál végzett ellenőrzés során. Az érintett cégre 10 ezer lejes bírságot szabtak ki, a faanyagot pedig elkobozták.
Alexandru Rogobete szociáldemokrata (PSD) képviselő csütörtökön a Facebook-oldalán bejelentette, hogy módosító javaslatot nyújtott be, amellyel mentesítené az egészségügyet a létszámstop alól.
Több mint száz alkohol és drogtesztet végzett a közúti rendőrség Tusványos első két napján, azonban mindegyik eredménye negatív lett. Műszaki meghibásodások miatt azonban kilenc sofőrt büntettek összesen valamivel több mint 5 ezer lejes bírsággal.
A magyar autonómiatörekvések jelenéről és jövőjéről vitáztak Tusványos második napján politikusok, jogászok és nemzetpolitikai szereplők. A beszélgetés középpontjában Székelyföld, Vajdaság és az európai kisebbségvédelem állt.