
Jelentősen leegyszerűsödhet az autóbeíratási folyamat
Fotó: Erdély Bálint Előd
Miniszteri rendelet meghozatalára készült Marcel Vela belügyminiszter, aminek értelmében minden autókereskedés, beleértve a gyártókat is, egy egyszerű dokumentummal közvetlenül elvégezheti az új tulajdonosok járműveinek forgalomba íratását.
2020. július 10., 12:242020. július 10., 12:24
2020. július 10., 13:042020. július 10., 13:04
Vela elmondta, az intézkedés a forgalomba íratás folyamatát egyszerűsíti, és mentesíti az autótulajdonosokat a sorbanállástól. Nemcsak a kereskedők, hanem a három nagy romániai gyártó – a Dacia, a Renault és a Ford – is
– számol be az Agerpres.
Florin Catană, a gépjármű-bejegyzéssel és jogosítványokkal foglalkozó országos igazgatóság (DRPCIV) igazgatója úgy nyilatkozott:
Catană azt is elmondta, a rendelet értelmében egy sor, korábban szükséges dokumentumot kiiktatnak, például a beíratási űrlapot (fişa de înmatriculare), és számos szolgáltatás on-line is elérhető lesz.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!