Hirdetés
Hirdetés

Területtel törlesztené a felgyűlt adósságát egy gyergyószéki cég

A döntések mindegyike egyöntetű volt •  Fotó: Gergely Imre

A döntések mindegyike egyöntetű volt

Fotó: Gergely Imre

Novemberi rendes ülését tartotta csütörtök délután Gyergyószentmiklós képviselő-testülete. A napirendről már látszott, hogy közeleg az év vége, új beruházásokról vagy más nagyobb horderejű döntésekről nem volt szó. Korábbi szabályzatokat módosítottak, aktualizáltak.

Gergely Imre

2019. november 21., 18:352019. november 21., 18:35

2019. november 21., 20:542019. november 21., 20:54

Januárban lejár az a koncessziós szerződés, amely a városi közvilágítás működtetésére vonatkozik, ennek meghosszabbításáról döntöttek csütörtökön a képviselők. Ezúttal nem tervezték hosszú időre a szerződés hatályát, ugyanis éppen a múlt héten nyert finanszírozást az önkormányzat a közterek megvilágításának korszerűsítésére. Úgy döntöttek, a hosszabbítás mindössze két évre szól, vagyis addig, amíg a modernizálási munkálatok lezárulnak, és akkor versenytárgyaláson választják majd ki az új működtetőt.

Változtak a köztisztasági szolgáltatásokra vonatkozó törvények, így ennek megfelelően módosítottak a Hargita Megyei Integrált Hulladékgazdálkodási Társulással való megállapodás szövegén is. A társulás él ugyan, de

egyelőre gyakorlati haszna nem nagyon látható, a gyergyóremetei, sok millió euróból felépített korszerű hulladéklerakodóba még nem lehet szemetet vinni.

Szintén módosítottak több folyamatban lévő olyan beruházás esetében, amelyekhez a kormány biztosít részfinanszírozást. Ilyen a nemrégiben elkezdődött csatornahálózat-bővítés, amely révén 47 kilométernyi vezeték épül – az új értékek szerint 30,32 millió lejből –, és 2370 háztartás lesz rácsatlakoztatva. A mostani módosításokra azért volt szükség, mert az eredetileg kiszámolt árak a közbeszerzés lefolytatásáig emelkedtek.

Hasonló költségmódosító döntéseket hoztak a Dózsa György, Békény és Halász utcák felújítása, illetve a Csodavilág napközi épületének javítása kapcsán.

Hirdetés

Az ülésen megjelent a felszámolás alatt álló Silplant Kft. ügyvezetője, aki

a Gyilkos-tó közelében található ötezer négyzetméteres területet ajánlana fel, hogy az önkormányzat adminisztrálja. A cég ily módon törlesztene az ANAF felé felgyűlt adósságaiból.

A terület állami tulajdonba kerül, de a város adminisztrálná. Kikötés azonban, hogy csak közhasznú célokra használható.

Elhangzott, a pénzügyi hatóság ezt elfogadta, már csak az önkormányzat beleegyezése szükséges. Egyelőre elvi döntést hoztak, hogy nem utasítják el a felajánlást, a következő napokban kell megtalálni azt a módot, ahogy ez törvényesen kivitelezhető. A városnak azt is pontosan meg kell indokolnia, hogy milyen közhasznú célra használná a területet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés