
A balánbányai énekkar az idei felcsíki egyházi kórusok találkozóján
Fotó: Balla László
A katolikus egyházi szertartás teljességét, és a hívek énektudásának a fejlődését segíti elő Balánbánya Katolikus Egyházi Kórusa. Folytatjuk a csíkszéki egyházi énekkarokat bemutató sorozatunkat.
2018. augusztus 04., 09:302018. augusztus 04., 09:30
Balánbányán még a kilencvenes évek elején, Sebestyén István katolikus kántor alapított egy kisebb egyházi kórust, amely kezdetben a húsvéti ünnepkör alkalmával lépett fel. Akkoriban még csak néhány próbát tartottak, hogy megfelelően énekelhessék el a passiót. Bálint Emil (a most éppen leköszönő helyi plébános) 2004-ben kezdte meg balánbányai szolgálatát, később pedig ő kezdeményezte, hogy új közösségének legyen állandó kórusa, amely a liturgiába is bekapcsolódik.
– tudtuk meg Kacsó Arnold jelenlegi kántortól és karvezetőtől, aki két éve szolgál a településen, korábban pedig maga is a kórus tagja volt.
Ma már egy összeszokott, jól működő kórus a balánbányai, amelynek tagjait nemcsak szakmai, hanem baráti kapcsolat is összetartja. Kacsó Arnold úgy emlékszik vissza a kezdetekre, hogy
Idővel azonban a felnőttek is kedvet kaptak az énekléshez, így most már ők vannak többségben a huszonhét-tagú karban, amelynek minden tagját az motiválja, hogy jól sikerüljenek a fellépéseik. Próbákat hetente három alkalommal tartanak, de
– részletezte a fiatal karvezető.
A balánbányai kórusnak kiemelkedő szerepe is van. Állandó kántori szolgálat csak 2004 óta működik a városban − előtte csak vasárnaponként volt −, így a helyi katolikusok korábban keveset énekeltek a szentmiséken, a liturgiát kiegészítő, és az azt megszépítő egyházi énekeket kevésbé ismerték.
Az énekkar tagjai
Ábrahám Angéla, Nagy Judit, Gál Irénke, Kis Zita, Balázs Edit, Balázs Renáta, Tankó Ibolya, Kristály Éva, György Kinga, Chereches Gabriella, Székely Ágnes, Sándor Ágnes, Kedves Rozália, Borbély Éva, Baliga Anna, Gál Margit, Vaslabán Ilona, Rigmányi Tünde, Nuber Olga, Kedves Dénes, Lakatos István, Mihály András, Kis Csaba, Kóka Csongor, Kristály Albert, Bíró Csaba, Nagy József.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!