Tejfeldolgozót építenek a gazdák Kézdivásárhelyen

Képünk illusztráció •  Fotó: Lukácsi Lehel

Képünk illusztráció

Fotó: Lukácsi Lehel

2,2 millió eurós európai uniós támogatást hívhat le tejfeldolgozó létesítésére a Vidéki Beruházások Ügynökségén (AFIR) keresztül a Kézdi Lacto Coop szövetkezet.

Bíró Blanka

2019. május 02., 17:162019. május 02., 17:16

A kézdiszéki gazdák szövetkezete a kézdivásárhelyi 1. számú ipari park egyik csarnokában létesít tejfeldolgozót, a tervek szerint már jövő esztendőben elkezdik a gyártást. Fejér László Ödön szenátor portálunknak elmondta, a tejszövetkezetnek jelenleg közel kétszáz gazda tagja, naponta öt-tízezer liter tejet szállítanak a székelykeresztúri és szépvízi tejfeldolgozókba, ahol jelenleg a Kézdi márkanevű termékeket gyártják, és amelyekkel évi tízmillió lejes forgalmat alakítottak ki.

A tervek szerint a kézdivásárhelyi feldolgozóban hőkezelt tejet, vajat, tejszínt, fagylaltot és cukrászati alapanyagokat állítanak majd elő. Könczei Csaba, a Kovászna Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője rámutatott,

egy ilyen pályázat elnyerése mérföldkőnek számít a háromszéki szövetkezeti mozgalomban,

hiszen a szkeptikusokat is meggyőzheti, hogy összefogással, kitartással eredményeket lehet felmutatni. Rámutatott, Kovászna megyében 21 mezőgazdasági szövetkezetet jegyeztek be, ezek közül öt nem működik. Négy évvel ezelőtt a kézdiszéki gazdák valójában rákényszerültek arra, hogy saját kezükbe vegyék a sorsukat, mert a Covalact sepsiszentgyörgyi gyára felmondta a velük kötött szerződést, és már nem vette át a tejet az állattartóktól. A kezdeti időszakhoz képest gyarapodott a társuló gazdák és a tejbegyűjtő csarnokok száma, nőtt a tejmennyiség. A szakértők folyamatosan szövetkezésre buzdítják a gazdákat, és éppen azzal érvelnek, hogy az országos és az európai uniós pályázati kiírások is a társulásoknak kedveznek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Az állam a kismamákon spórolna: egészségbiztosítást fizettetnének a gyermeknevelési szabadságon lévő szülőkkel

Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító csomagja értelmében ezentúl a gyermeknevelési szabadságon lévő szülőknek is éves 2430 lejes hozzájárulás ellenében kellene fenntartaniuk biztosítotti státuszukat. Az RMDSZ felháborítónak tartja az intézkedést.

Az állam a kismamákon spórolna: egészségbiztosítást fizettetnének a gyermeknevelési szabadságon lévő szülőkkel
2025. július 07., hétfő

Bolojan: a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, az ösztöndíjak nem szűnnek meg

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a

Bolojan: a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, az ösztöndíjak nem szűnnek meg
2025. július 07., hétfő

Mintha nekimenne: autójával heccelte az útszéli medvét – videó

A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.

Mintha nekimenne: autójával heccelte az útszéli medvét – videó
2025. július 07., hétfő

Különnyugdíj, kisebb államapparátus – részleteket osztott meg a miniszterelnök a második deficitcsökkentő csomagról

Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.

Különnyugdíj, kisebb államapparátus – részleteket osztott meg a miniszterelnök a második deficitcsökkentő csomagról
2025. július 07., hétfő

Ez a kezdet – így értékelte Bolojan az első deficitcsökkentő csomagot

Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.

Ez a kezdet – így értékelte Bolojan az első deficitcsökkentő csomagot
2025. július 07., hétfő

Csonka épület az óriáslepel mögött – eltűnőben a Bodok szálló

Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.

Csonka épület az óriáslepel mögött – eltűnőben a Bodok szálló
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben
2025. július 07., hétfő

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken

Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken
Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken
2025. július 07., hétfő

Károkat okozott a szélvihar Csíkszéken

2025. július 07., hétfő

Fát döntött ki a viharos szél a csíkszeredai Márton Áron utcában

Kidőlt fáról küldött fotót csíkszeredai olvasónk hétfő délután, amelyet már a helyszínre kiszállt tűzoltók daraboltak fel.

Fát döntött ki a viharos szél a csíkszeredai Márton Áron utcában
2025. július 07., hétfő

Miután megértettük, hasznosítanunk kell a mesterséges intelligenciát Székelyföldön is

A mezőgazdaságban nagy hasznát lehet venni a mesterségesintelligencia-alkalmazásoknak, de számos más területen is kiaknázható az új technológia. Az MI lehetőségeiről tartottak konferenciát hétfőn Csíkszeredában.

Miután megértettük, hasznosítanunk kell a mesterséges intelligenciát Székelyföldön is