
Fotó: Facebook/Info Trafic Târgu Mureș
Az E 60-as nemzetközi úton két teherautó is árokba borult kedden. Az egyik jármű sofőrje könnyebben, míg a másik súlyosan megsérült.
2017. június 13., 18:432017. június 13., 18:43
Az E 60-as nemzetközi úton, Balavásár közelében a szakadékba borult egy teherautó a kedd reggeli órákban. A riasztást követően a helyszínre azonnal kiérkezett két tűzoltósági esetkocsi és egy rohammentő egység. A Maros Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Andreea Pop úgy tájékoztatott, hogy a jármű sofőrje ki tudott mászni a vezetőfülkéből, mivel sérülései nem voltak súlyosak.
Amint a szóvivő elmondta, a teherautó egy útkarbantartó cég tulajdonába tartozik – a baleset a balavásári hegyen zajló útjavítási munkálatok egyik szakaszán történt – a vezető hátramenetbe kapcsolt, nem vette észre, hogy túl közel ment a szakadék széléhez, ahová bezuhant. A mentés és a helyszínelés ideje alatt torlódás alakult ki az érintett útszakaszon.
Fotó: Facebook/Info Trafic Târgu Mureș
Az E 60-as országút Kend községen áthaladó szakaszán egy brassói rendszámú kamion túl nagy sebességgel próbálta bevenni a kanyart, emiatt a sofőr elvesztette uralmát a jármű fölött, ami az árokba borult. A gépkocsivezető súlyos sérüléseket szenvedett, a kiérkező rohammentősök siettek a segítségére – tájékoztatott a rendőrségi szóvivő.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
Az otopeni-i repülőtérre érkező járatokat érintő bombafenyegetések közül egyik sem igazolódott be, a hatóságok vizsgálják az elkövetők kilétét és az incidensek közötti esetleges összefüggéseket.
Akár 15 ezer lejes állami támogatást is igényelhetnek a magánszemélyek megújuló energia tárolására alkalmas rendszerek telepítésére. A 400 millió lejes keretösszegű programra november 20-án indul a jelentkezés.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
szóljon hozzá!