
Áprilisban befejeződhet a terület rendezése
Fotó: Szentegyháza Polgármesteri Hivatala
Kiegyenlítik a talajt és támfalakat hoznak létre a szentegyházi ifjúsági lakások mögötti területen, ahol ezt követően elkezdődhet a 180 férőhelyes sportcsarnok megépítése. A munkálatokra 11 millió lejes támogatást szerzett pályázat révén a helyi önkormányzat.
2023. március 27., 15:572023. március 27., 15:57
2023. március 27., 16:002023. március 27., 16:00
Összesen 11 millió lej támogatásért pályázott sikeresen tavaly az Országos Beruházási Társaságnál (CNI) a szentegyházi önkormányzat egy 180 férőhelyes sportcsarnok megépítése érdekében. A létesítményt az ifjúsági lakások, illetve a Gábor Áron Szakközépiskola közelében építik fel. Noha először kisebb méretű sportcsarnok megépítésért pályáztak, végül módosították a dokumentumokat, hiszen a nagyobb sportcsarnok így nem csak Szentegyházát, hanem a teljes Kis-Homoród mentét kiszolgálhatja – jegyezte meg már a beszélgetésünk legelején Lőrincz Csaba, Szentegyháza polgármestere.
Az építkezés már tavaly elkezdődhetett volna, hiszen a CNI elrendelte azt, miután egy bukaresti vállalkozó a közbeszerzési eljáráson elnyerte a kivitelezés jogát. Kiderült azonban, hogy
„A szabályzat szerint legtöbb egy százalékos szintkülönbség lehet a helyszínen, ami azt jelenti, hogy többszáz teherautónyi földet kell elszállítani onnan. Természetesen megtehettük volna, hogy beszorítjuk az épületet egy, a feltételeknek megfelelő kis részre, de mi minőségi sportlétesítményt szeretnénk” – magyarázta az elöljáró.
Fotó: Szentegyháza Polgármesteri Hivatala
A támfalak megépítése és a talaj kiegyenlítése érdekében tavaly terveket készíttetett az önkormányzat, és közbeszerzési eljárás során találtak kivitelező céget a munka elvégzésére. A földmunkák már zajlanak, a tervek szerint áprilisban be is fejezik. Ezt követően rövid belül nekifoghatnak a sportcsarnok megépítésének, melyet a diákok mellett civil szervezetek is használhatnak majd.
Lőrincz Csaba hozzátette, már elkészültek az új létesítmény közművesítésével is, így ez sem fogja akadályozni a kivitelezést. Rámutatott, a projekt megvalósításához nagyjából egymillió lejjel kell hozzájárulnia a helyi önkormányzatnak, ami nagyon megterhelő a jelenlegi gazdasági helyzetben. Éppen ezért úgy gondolja,
Fotó: Szentegyháza Polgármesteri Hivatala
Különösen nagy hangsúlyt kapott a sportcsarnok megépítése, miután a szentegyházi önkormányzat nem tudta megvásárolni a terület tulajdonosa által licitre bocsátott városi focipályát – hangsúlyozta a polgármester. Az új létesítmény azért is fontos, mert elkészülte után a Gábor Áron Szakközépiskola mintegy hatszáz diákja – akik jelenleg egy kis tornateremen osztoznak –, valamint a helyi focicsapatok is használhatják.
Kérdésünkre elmondta, a Sport utcában két területet is megvásárolt az önkormányzat, ahol egy új, megyei bajnokságok lebonyolítására is alkalmas futballpályát létrehozása van folyamatban.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!